Rendhagyó véradás a füredi légimentő-bázison

Adj vért a légi mentőkkel, hogy mások is túlélhessék! elnevezéssel rendhagyó közösségi véradókampányt szervezett a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., a Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyarországi Légimentésért Alapítvány pénteken, a hét helyszín között a balatonfüredi légimentő-bázison is.

Kovács Erika

Nyulasi László, a füredi légimentő-bázis vezetője (jobbról) a szervezőkkel a mentőhelikopter előtt

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A szervezők elmondták, egyszerre hét helyszínen, így Budaörsön, Balatonfüreden, Keszthelyen, Pécsen, Szentesen, Miskolcon és Debrecenben várták a véradókat szerte az országban. Kiemelték, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy adott esetekben mennyire fontos a véradás, és milyen nagy szükség van a vérkészítményekre.

A különleges közösségi esemény célja, melyre még nem volt példa, hogy minél több emberhez eljusson a vér­adás jelentősége, lehetősége, és ily módon felhívják a figyelmet az önkéntességre, a segítségnyújtásra, illetve a légi mentők nem mindennapi munkájára, az életmentésre, melyben alapvető szerepük van a vérkészítményeknek.

Egyszerre hét helyszínen várták a véradókat szerte az országban Fotó: Pesthy Márton/Napló

A szervezők közölték, 2019 decembere óta az egyik mentőhelikopter két egység nulla negatív vért is szállít a fedélzetén, melyre már többször szükség volt. Az országos véradást hagyományteremtő céllal szervezték meg, melyet évről évre szeretnének megrendezni, támogatva ezzel azt, hogy mindig legyen elegendő vér a mentőhelikoptereken és az egészségügyi intézményekben is. A véradás mellett az egyes helyszíneken, így Balatonfüreden is programokkal várták önkéntesek és szakemberek a kilátogatókat. Minden érdeklődő találkozhatott például a véradás helyszínén ügyeletes mentőhelikopterrel. Az emberek gyakorolhatták az újraélesztés helyes technikáját is.

Nyulasi László, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. balatonfüredi légimentő-bázisának vezetője méltatta a véradást, melyet ezúttal a légi mentők az egész országban megszerveztek.

Nyulasi László, a füredi légimentő-bázis vezetője (jobbról) a szervezőkkel a mentőhelikopter előtt Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A mentésnél, az életmentésnél, a sérültek, illetve a betegek miatt alapvető érdekünk, hogy minél több vérkészítmény álljon rendelkezésre – érvelt a program mellett a bázisvezető. Megjegyezte, a későbbiekben kiderül, hogy melyik légibázison jelentkezett a legtöbb első véradó.

Hári Lenke alpolgármester örömmel beszélt arról, hogy egy rendkívül nemes kezdeményezéshez Balatonfüred is csatlakozott. Külön méltatta, hogy már kezdéskor sok fiatal érkezett vért adni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában