a Biztonság Hete

2021.09.28. 14:00

Több helyszínen is közúti ellenőrzést tartottak a várpalotai rendőrök

A Biztonság Hete program keretében alkoholszondás vizsgálatot végeztek, illetve a sebesség betartását, valamint a biztonsági öv használatát figyelték az autósoknál.

Szabó Péter Dániel

A Péti úton minden arra hajtó autósnak meg kellett fújnia az alkoholszondát

Fotó: Szabó Péter Dániel

Országos szinten szeptember 20–26. között tartották a Biztonság Hete programsorozatot, melyet az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Biztosítók Szövetsége hirdetett meg. Az évek óta minden szeptemberben megtartott országos akció célja, hogy az ellenőrzésekkel és egyúttal a közlekedők figyelmének felhívásával visszaszorítsák a balesetek számát. A halálos balesetek több mint kilencven százalékát ugyanis emberi hiba okozza, ezért a műszaki és infrastrukturális feltételek javítása mellett a közlekedők szemléletformálása is fontos, tudtuk meg a helyszínen.

A nap a Péti úton indult. A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai sorban állították meg az autósokat, az alkoholszondás vizsgálattal elsősorban az ittas vezetőket igyekeztek kiszűrni, illetve a biztonsági előírások betartására hívták fel a figyelmet.

Bartók Judit rendőr százados lapunknak elmondta, minden autós figyelmét felhívták a zéró toleranciára. Az ellenőrzés során előfordultak ittas járművezetők, velük szemben a szükséges eljárást a rendőrség megindította és lefolytatta, mondta el a rendőr százados.

A Péti úton minden arra hajtó autósnak meg kellett fújnia az alkoholszondát Fotó: Szabó Péter Dániel

A nap folyamán Várpalota több pontján is ellenőrizték az útkereszteződéseket és a sebesség betartását. Bartók Judit hangsúlyozta, komoly baleseti kockázat a biztonsági öv használatának elkerülése, de a rendőrök folyamatosan igyekeznek kiszűrni azokat a sofőröket is, akik a járművet úgy vezetik, hogy a mobiltelefont a kezükben tartják. Ez ugyanis – amellett, hogy szabálytalan – kiemelten veszélyes a közlekedésbiztonság szempontjából. A megállított gépjárműveknél emellett ellenőrizték a gyermekülés használatát is.

Bartók Judit kérdésünkre elmondta, a Várpalotai Rendőrkapitányság illetékességi területén a közlekedési helyzet alapvetően jónak ítélhető. – Ha járművezetők higgadtabban, a szabályok betartásával közlekednének, akkor a kisebb fokú szabálysértéseknek előfordulása is csökkenthető lenne. Mindenkitől kicsivel nagyobb türelmet, odafigyelést és toleranciát kérünk, hiszen van, aki rutinosabban vezet, de akadnak olyan sofőrök is, akik kevésbé tapasztaltak, s másképp reagálnak egy-egy közlekedési helyzetre. Ezért van nagy szükség az udvariasságra – jegyezte meg a rendőr százados.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában