Az időseket köszöntötték Uzsán: A szeretet a legfontosabb számukra

A település látta vendégül az Idősek Világnapján a Tapolca és Környéke Kistérségi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete tagjait.

Tóth B. Zsuzsa

Bellovics Évát 90. születésnapja alkalmából köszöntötték

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A kultúrházban százan ünnepeltek együtt tapolcai, lesenceistvándi, uzsai, hegymagasi és gyulakeszi vendégek, akiket már az ajtóban zeneszó fogadta Varga Árpád jóvoltából.

A vendégeket köszöntve Rig Lajos országgyűlési képviselő elmondta, hogy három dolog a legfontosabb mindannyiunk életében. – A hit, a remény és a szeretet, amelyek közül talán utóbbi a legfontosabb az idősek körében. Gondoskodást, segítséget is jelent ez, több önkormányzat próbál segíteni az időseknek, hogy mindennapjaikat könnyebbé tegyék. Sokat köszönhetünk önöknek, például azt, hogy felneveltek bennünket és a társadalom hasznos tagjaivá válhattunk. Köszönöm a többi állampolgár nevében is, hogy ezt megtették és remélem, hogy a hit, a remény és a szeretet elkíséri önöket az úton – mondta a képviselő.

Táborosi László polgármester arról beszélt, hogy látja a résztvevőkön az aktivitást. – Ez így jó, az összegyűjtött tapasztalatot át kell adnunk a fiataloknak, felelősséget is jelent ez, korlátainkon belül. De a megfontoltsághoz kell egy bizonyos korral járó tapasztalat, tudás, ahogy jó szívvel emlékezünk vissza szüleink, nagyszüleink történeteire is. Emléküket szívünkben őrizzük és ezt az érzést szeretnénk átadni gyermekeinknek is. Ezért fontos, hogy minél több időt töltsünk családtagjainkkal, barátainkkal járjunk közösségekbe – mondta a polgármester és örömét fejezte ki, hogy a település adhat helyet az ünnepségnek.

Kálmán Béla, az egyesület elnöke szerint egyre nehezebb elfogadni, hogy az időt nem lehet megállítani, bármilyen praktikák is áltatnak minket a fiatalság megőrzésének lehetőségével
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

 

Tóth Csaba, Lesenceistvánd polgármestere vallotta, hogy szívén viseli az idősügyi ellátást és kérte, hogy az ünnepeltek bátran forduljanak a járásban működő Balaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Orvosi Ügyeleti Szolgálathoz és a Lesencéktől a Balatonig Együtt Egymásért Szociális Intézményhez. – Hazánkban hamarosan elfogadják az idősügyi törvényt, hiszen hazánk lakossága egyre korosabb. Az a lényeg, hogy az egészségben tölthessék időskorukat a nyugdíjasok, ebben szerepe van az egészségügyi ellátásnak, az időügyi tanácsnak is. Ha egyszer idős leszek, örömmel vezetek majd egy klubot, mert hiszem, hogy a közösségi élet egészségesebbé teszi az embereket. A mai találkozónk is emeli a lelki egészséget, hiszen amint bejöttem, láttam, hogy önök örülnek egymásnak, de számomra is örömet nyújt a találkozás – mondta a polgármester és kérte, hogy őrizzék meg az idősek az őket tömörítő egyesületet.

Kálmán Béla, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, hogy ma talán a szokásosnál is többet foglalkoznak az idősek az idő előrehaladtával, a szemük körül gyülekező ráncokkal, a darabossá vált mozgással. – Ma egyre nehezebb elfogadni, hogy az időt nem tudjuk megállítani, bármilyen praktikák is áltatnak minket a fiatalság megőrzésének lehetőségével. A külsőségek világát éljük, miközben megfeledkezünk azokkal a belső értékről, amelyek az idősödéssel járnak. együtt. A derűs életszemlélet, a tengernyi tapasztalat a türelem, a hit. Csak az életkor előrehaladtával lehet megszerezni ezen tulajdonságokat, ezekre az értékekre nagy szüksége van társadalmunknak minden időben, különösen ma. A világjárvány idején hinnünk kell abban, hogy ennek a szörnyű időnek hamarosan vége lesz, Kitartónak, türelmesnek kell lennünk. Tőlünk lehet megtanulni ezt a hitet, erős akaratot, ezeket az értékeket csakis mi adhatjuk át gyermekeinknek, unokáinknak – szögezte le az elnök.

Bellovics Évát 90. születésnapja alkalmából köszöntötték
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Csaba Dezső tiszteletbeli elnök élete jelentős állomásait sorolta beszédében és vallotta, hogy ha az idősek végig gondolják változatos életüket, sok olyan dolog eszükbe jut, amit a fiatalabbak ma talán már el sem hisznek.

Az időseket Csom János az egyesület tagja is üdvözölte, Verebélyi Zoltán pedig saját verseit szavalta az ünnepen.

Személyesen köszöntötték a kerek születésnapjukat ünneplőket, a 80 éves Horváth Rafaelnét, Horváth Lászlót, Csom Lászlónét és Kertész Gábornét, a 85 éves Réfi Gyulánét é Szabó Rezsőnét, valamint a 90 esztendős Bellovics Évát. Az elnök oklevéllel köszönte meg Samu Erzsébet, Holczbauerné Erzsi és Bálintné Horváth Ágnes tevékeny munkáját.

Az ünnepség a Tapolcai Musical Színpad műsorával és közös ebéddel folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában