Komfortos és modern

2021.10.25. 06:50

Befejeződött az Aprófalvi bölcsőde energetikai korszerűsítése

Az intézmény felújítása tavasszal kezdődött és a közelmúltban ért véget. A mintegy 320 millió forintos beruházásra az önkormányzat nyert el európai uniós forrást, a támogatást a város mintegy 60 millió forint önrésszel egészítette ki.

Marton Attila

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ovádi Péter országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) kiemelte, a kormány számára a családpolitika az egyik legfontosabb terület, Magyarországon európai szinten is egyedülálló családtámogatási rendszer segíti az embereket. Hozzátette, a kormány a közelmúltban jelentette be, hogy folytatódik a bölcsődeépítési program, ennek keretében 50 milliárd forintos pályázatot írnak ki, valamint készült egy bölcsődei mintaterv-katalógus, amely szintén segíti ebben a célban az önkormányzatokat, egyházakat. Megjegyezte, a fejlesztés révén korszerűbb körülmények között lehetnek az intézménybe járó gyermekek.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, az utóbbi fél évben több mint 600 millió forintos bölcsődemegújítási programot hajtott végre az önkormányzat: az Aprófalvi bölcsőde felújítása előtt néhány hónappal a Módszertani bölcsődét korszerűsítették. Leszögezte, az európai uniós fejlesztési programban kiemelt szerepet kap, hogy a közszolgáltatásokat nyújtó intézményeket megújítsák.

Porga Gyula, Pályiné Gfellner Anita, az Aprófalvi bölcsődei egység vezetője, Varga Anikó, a Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény vezetője és Ovádi Péter Fotó: Balogh Ákos/Napló

A polgármester elmondta, az épület teljes energetikai megújítása során kicserélték a külső nyílászárókat, szigetelték a homlokzatot és a tetőt. Korszerűsítették a konyhát és az épület fűtési rendszerét, a fejlesztés után pedig napelemek biztosítják az energiaellátást. A beruházás révén csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, és a bölcsőde működtetése is olcsóbbá vált.

Az intézménybe közel száz gyermek jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában