Páratlan látvánnyal ünnepeltek

2021.10.28. 11:30

Évtizedes rekord dőlt meg a 175. jubileumi hajózási szezonban

A kiemelkedő nyári és őszi forgalom után már októberben megközelíti a kétmilliót a Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) összesített utasforgalma a 175. hajózási szezonban. Jubileumi rendezvénysorozattal, a flotta modernizációjával, az utasok kényelmét érintő jelentős fejlesztésekkel ünnepelt a társaság idén, közölték.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Azt mondták, áprilistól októberig tartó személyhajózási szezonban csaknem 21 százalékkal nőtt a Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, az utasok száma október végére meghaladta a 493 ezret. A legtöbben, 180 ezer utas, Fonyód és Badacsony, 172 ezren pedig Siófok, Balatonfüred és Tihany között hajózott. Népszerű volt más útvonal is, így Balatonboglár és Révfülöp között 35 ezren, Balatonföldvár és Tihany között pedig 26 ezren hajóztak.

A Bahart séta- és nosztalgiahajóit idén 126 ezer utas választotta, ami több mint 35 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ez a szolgáltatás Siófokon, Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonlellén volt a legnépszerűbb. A bulihajókat 13 ezer, a családosoknak szóló varázshajókat több mint hatezren választották, és ezeken a hajókon is többen utaztak 2021-ben, mint korábban. Idén történelmi csúcsot döntött a balatoni kompok utasforgalma is, ami már október közepén meghaladta a rekordnak számító 2019-es évet, az utasszám növekedése ugyanis 15 százalékot mutatott. Csak októberben 20 százalékkal többen utaztak, mint 2019-ben. A legforgalmasabb napon, augusztus 20-án a rév-kikötőkből 19 ezer 500 utast, 4800 járművet és 2400 kerékpárt szállítottak a kompok. A személyhajózási szezon zárásáig, október 24-ig a személyhajókon és kompokon egymillió 967 ezer ember utazott, ami jubileumi csúcsnak számít. A kompok november 7-ig 40 percenként közlekednek Szántód-révből 6 óra 40 perc és 18 óra 40 perc között, Tihany-révből pedig hét óra és 19 óra között.

Fotó: Kovács Erika/Napló

A Bahart november 8-tól téli menetrendre vált, a kompok óránként egyszer indulnak Szántód-révből hét és 18 óra között, Tihany-révből pedig hét óra15 perc és 18 óra15 perc között. Október 30-án halloween hajókkal, a fedélzeten „szellemes” feladatokkal és programmal várják az utasokat. A hajók 11 órakor indulnak Balatonfüredről, 15 órakor pedig Siófokról. Aztán 19 órakor kétórás halloween party hajó is várja az utasokat siófoki indulással, a Szent Miklós hajó fedélzetén. A Bahart képviselői közölték, a jubileumi hajózási szezon sikere a kedvező időjárás és a Balaton népszerűsége mellett a hajóflotta modernizációjának, valamint a társaság idei újításainak is köszönhető. Idén megújult honlappal, módosított útvonalakon, sűrített járatokkal, bővített programhajó kínálattal és változatlan árakkal várták az utasokat. Jövőre a fejlesztések folytatódnak, egyebek mellett négy új hajó érkezik a Balatonra, lesz online jegyvásárlás és megkezdődik a hosszú távú stratégiai fejlesztések előkészítése is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában