A forradalmárokra emlékeztek a nemzeti gyásznapon Pápán

Az aradi vértanúk kivégzésének 172. évfordulója alkalmából az önkormányzat megemlékezést tartott tegnap este a Március 15. téren, a Honvéd-emlékműnél.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Himnusz után Csukárdi Sándor szavalta el Arany János A walesi bárdok című versét. Horváth Ferenc hagyományőrző huszár őrmester, helytörténet-kutató emlékbeszédében kiemelte, a hősök végigküzdötték az 1848–49-es forradalom és szabadságharc csatáit, babérkoszorú helyett mégis bitófára vagy golyó általi halálra ítéltettek.

– Érdekes nemzet a magyar, örökös harcban álltunk. Kezdetben kalandozva, lovon száguldozva szerte Európa tájain, majd az augsburgi vereségtől kissé lenyugodva egy darabig már csak önmagunkkal csatáztunk azért, hogy megmaradhassunk a Kárpát-medencében.

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Aztán újra és újra külső hatalmak miatt, szabadságunk védelméért rántottunk kardot. 172 éve e napon a vérbe fojtó önkény az aradi vár sáncában a bosszú és az elrettentés szándékával végezte ki szabadságharcunk tizenkét tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig az első felelős magyar kormány miniszterelnökét – idézte fel Horváth Ferenc, méltatva és például állítva az esküjüket életük elé helyező, a demokratikus értékekhez ragaszkodó mártírokat, akik társadalmi, nyelvi, vallási különbözőségeik ellenére összefogtak a szabad, független polgári hazáért.

A rendezvény koszorúzással zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában