Huszonöt éves lett a dózsavárosi Őszidő Nyugdíjas Klub

A megyeszékhely egyik legrégebbi városrészében, Temetőhegy – Dózsavárosban három nyugdíjasklub működik békés egyetértésben. Természetesen most is közös volt az öröm, amikor az Őszidő Nyugdíjas Klub negyedszázados fennállását ünnepelte a Dózsavárosi klubkönyvtárban.

Őrsi Ágnes

Az asszonykórus is fellépett az ünnepségen

Fotó: Nagy Lajos

Jó együtt – ezt sugallták az ünneplőben érkező klubtagok, a formaruhás ének- és tánckar-tag hölgyek, akik mindannyian háziasszonyi szerepben vették gondjaikba a vendégeket. Eljött a huszonötödik születésnapra a társklub vezetője, Balogh Teréz és a baráti kör éléről Csécs Ferenc, Török Lajos, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, Halmay Gábor, a városrész önkormányzati képviselője, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, és sok-sok ismerős, akikkel naponta összefuthatunk. Bár vacsora is ígérkezett, a szépen terített asztalokra házi sütemények kerültek, kis bor a szőlőből, meg némi erősebb is, mert az itt élő dolgos embereknek a gyümölcsös is fontos feladata.

A kedves műsorban fellépett az asszonykórus, láttuk a huszonöt év jó hangulatú videós összefoglalóját, és a hölgyek tánccal is készültek, amit Fertig Erzsébet tanárnő tanított be. Van mire emlékezni – sorolta összefoglalójában Kellner Istvánné, Aranka, aki 2000 januárjától vezetője az Őszidő Nyugdíjas Klubnak. A klubforma valós tartalmat rejt; nem csak az ünnepeik közösek, teremtik meg a lehetőségét, hogy lehessen örülni az énekkar, a tánckar jó szereplésének, egy-egy jól sikerült farsangnak, kirándulásnak, fürdőzésnek, színházlátogatásnak, de arra is megtalálják a lehetőséget, hogy segítsenek. „A kevésből is lehet adni” – éneklik saját himnuszukban.

Az asszonykórus is fellépett az ünnepségen
Fotó: Nagy Lajos

Egymást érték a szép pillanatok a jubileumi délutánon, estén; Aranka versmondó unokája, aki meglepetésként saját nagymamáját is köszöntötte, az oklevelek (a klubnak, Karfner Kelemennének, Sulmán Józsefnének, Nyírő Ferencnének és Nyírő Ferencnek), amiket Porga Gyula polgármester nevében adott át Ovádi Péter, aki mint köszöntőjében megjegyezte, ő is dózsavárosi gyerek. Az internet jóvoltából időben kiderült, hogy a jeles napon nem csak az Őszidő ünnepelt, hanem Ovádi Péter is. Mint egy igazi nagy család, a klubtagok és vendégeik neki énekelték a „Boldog szülinapot!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában