Korszerű liftet szereznek be a veszprémi Komakút téri szakrendelőbe

Új személyfelvonó kerül a szakrendelőbe néhány hónapon belül.

Marton Attila

Töreki-Vörös Ibolya, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója elmondta, a Komakút téri szakrendelőben a 45 éves lift gyakran meghibásodik, ezért indokolt a cseréje. Hozzátette, a beruházás mintegy 18,5 millió forintba kerül. Az új lift kilenc embert tud szállítani – a mostani négyet –, automata külső és belső ajtóval üzemel, illetve a környezetbarát technológiával készülő felvonó üzemeltetési költsége is alacsonyabb lesz a jelenleginél. A liftet mozgáskorlátozottak is használhatják, s a gyengénlátók tájékozódását Braille-írással ellátott nyomógombok segítik. Leszögezte, az egészségügyi intézményekben fontos, hogy megbízható berendezések szállítsák a betegeket.

A beruházást 6,2 millió forinttal támogatja a veszprémi önkormányzat, erről a szeptemberi közgyűlés döntött, idézte fel Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP). Kiemelte, az elmúlt években 450 millió forintot költöttek az egészségügyi intézményekre, ebből az összegből felnőtt- és házi gyermekorvosi rendelők is megújultak városszerte. Hozzátette, arra törekednek, hogy magas színvonalú legyen a veszprémi egészségügyi rendszer, egyúttal köszönetet mondott az ágazatban dolgozóknak a járvány alatti megfeszített munkájukért. A támogatási szer­ződést a főigazgató és a polgármester írta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában