Innováció

2021.10.19. 17:30

Megállapodás Balatonfüreden – Létrehozzák a magyar nyelv digitális lenyomatát

Közösen fejleszt szuperszámítógépet az OTP Bank és az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az erről szóló megállapodást a 12. Infotér Konferencián írták alá kedden.

Marton Attila

Biró Albert, a konferenciát szervező Informatika a Társadalomért Egyesület főtitkára bevezetőjében azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány közrejátszott abban, hogy digitális „robbanás” történt az elmúlt másfél évben, amely hosszú távon megváltoztathatja a mindennapokat.

Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, ahhoz, hogy erősebben kerüljünk ki a járvány okozta nehézségek közül – egyéni és közösségi szinten is – tehetségre, szorgalomra, kreativitásra, alkalmazkodóképességre és jó döntésekre van szükség. Hozzátette, a Nemzeti Tehetség Programban 4,4 milliárd forintot fordítanak tehetséggondozásra, amelynek egyik eleme a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően közel 50 diák tanul a világ legjobb egyetemein. Aláhúzta, a járvány próbára tette az alkalmazkodóképességet, amelyre a kormány kreatívan reagált, példaként a vakcinabeszerzést vagy az oltóanyaggyár elindítását említette. Az egészségügy átszervezése vagy a digitális oktatás bevezetése szintén az alkalmazkodóképességet bizonyítja, fűzte hozzá. A járványkezelés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, kiváló szakemberekből álló csapatok fogalmaztak meg javaslatokat a kabinet számára, amelynek rövid idő alatt kellett meghoznia a döntéseket. Leszögezte, meg kell vizsgálni, hol van szükség digitalizációra és innovációra.

Palkovics László
Fotó: Penovác Károly/Napló

Úgy vélte, a család fogalmát nem kell alapjaiban újrafogalmazni, ugyanakkor a technológia és az innováció hozzájárulhat a család erősítéséhez, alkalmazkodóképességének növeléséhez. Megjegyezte, a technológiai megoldások segíthetik a munkaerőpiac rugalmasabbá válását, amely a kormány célja is. Novák Katalin megerősítette, a 25 éven aluliaknak nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük jövő évtől, míg a családoknak 600 milliárd forint összegben visszatérítik az szja-t.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában a mesterséges intelligencia (MI) hazai helyzetéről beszélt. Kiemelte, megalkották az MI Stratégiát 2019-ben, tavaly pedig adat- és mesterséges alapú alkalmazást mutattak be, a kutatás-fejlesztés területén pedig létrejött az MI Nemzeti Laboratórium és az MI Innovációs Központ. A miniszter elmondta, célként tűzték ki, hogy a lakosság egy százaléka szerezzen MI-képesítést, ennek érdekében tananyagokat fejlesztettek, és oktatóvideók készülnek.

Novák Katalin
Fotó: Penovác Károly/Napló

Csányi Péter, az OTP vezérigazgató-helyettese a technológia és a bankszektor kapcsolatáról beszélt. Bejelentette, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen Európa egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépének megalkotását tűzték ki célul, amellyel néhány hónap alatt megalkotnák a GPT3-as szintű nyelvi modellt. Hozzátette, a jövőben a magyar mellett a bankcsoport többi országának nyelvén is kifejlesztenék ezeket a modelleket, ami forradalmasíthatja az ügyfélszolgálati működést vagy az adatfeldolgozást, valamint segítségével gyorsabbá, pontosabbá válik a döntéselőkészítés is.

Palkovics László és Csányi Péter aláírták az erről szóló megállapodást is, amely szerint száz napon belül létrejön ez a szuperszámítógép és szoftveregyüttes. A miniszter erről elmondta, az egyik legfőbb cél a magyar nyelv modelljének megalkotása: ez a magyar nyelv digitális lenyomatát jelenti, ami nemcsak alkalmazásokat segíthet, hanem a magyar nyelv megőrzésére is lehetőséget ad.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget