Példaértékű és követendő a magyar gyermekvédelmi törvény

Ez a törvény Európa számos országában, vagy ha úgy tetszik, mindenütt követésre méltó – nyilatkozta a Naplónak Némedi Lajos, Veszprém korábbi alpolgármestere a magyar gyermekvédelmi törvényről.

Juhász-Léhi István

Némedi Lajos

Forrás: Archív/veszprem.hu

Arról a törvényről mondta ezt, amely a 18 év alatti gyermekek védelméről szól, és a pedofília ellen fogadták el a közelmúltban. Némedi Lajos szerint ez egy olyan sarkalatos törvény, amely „az adott ország és nép jövőjének a folytatását biztosítja”. Ugyanakkor kiemelte: „a normális gondolkodástól távol levő szervezeteknek a gyermekintézményekbe való beengedéséről szó sem lehet”.

– Ezt a törvényt érdemes lenne más országoknak is követni. Az, hogy Európa, különösen annak nyugati része olyan válságokkal küzd, amilyeneket tapasztalunk, el­sősorban annak az eredménye, hogy nem védték meg kellőképpen a saját társadalmukban a családot, és nem biztosították a családokon belül a hazai népesség fennmaradását, ami egy rendkívül összetett probléma. Magyarország kormánya és a magyar parlament nagyon jól ismerte fel azt, hogy olyan törvényt kell alkotni, amely a magyar népesség és a családok jövőjét biztosítja. Meg vagyok róla győződve, hogy szükségünk van erre a törvényre, melyet minden áron meg kell védeni, természetesen demokratikus módon, parlamentáris eszközökkel. Az Európai Uniónak, illetve mindenkinek, aki ezt a törvényt támadja, be kell látnia, hogy nekünk van igazunk – fogalmazott a Naplónak nyilatkozva Némedi Lajos.

Némedi Lajos
Fotó: Archív/veszprem.hu

Az egykori alpolgármester úgy látja, ez a törvény azt is demonstrálja, hogy minden egészséges társadalom alapja a család és annak tagjai: a nő, a férfi és a gyermekek. Hozzátette: aki ezt a törvényt támadja, az nem európai gondolkodású.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában