Kölcsönös tisztelet és együttműködés

2021.10.21. 11:30

Szijjártó Péter miniszter a pápai gazdaságról, az amerikai, német és osztrák kapcsolatokról

Szeretnénk elérni, hogy a pápai repülőtér kereskedelmi hasznosítása is megkezdődjön a honvédelmi mellett, nyilatkozta lapunknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a pápai raktárátadó ünnepség után a Pápa Városi Televízió stúdiójában adott interjút.

Balla Emőke

Pápán és környékén az ipar és ezzel szoros összefüggésben a közlekedési infrastruktúra dinamikusan fejlődik. Hogyan jellemezné a város és a térség gazdaságát?

- Pápának kiemelt szerepe van az ország nyugati részének gazdaságában. Győr közelsége egyszerre jelent előnyt és kihívást a térségnek, de Pápa az előnyöket jól ki tudja használni: az autóipari beszállítás mellé fel tudott sorakoztatni más iparágakat is, például a hagyományokra hivatkozva az élelmiszeripart. A jövőben szeretnénk fejleszteni a repteret, annak érdekében, hogy a város és a környék tőkevonzó képessége növekedjen. Már most is jól használható a repülőtér, amelynek további fejlesztése még tovább javítja ezt a képességet. Látjuk, hogy folyamatosak az útépítések a város környékén, Győrrel, az M1-es autópályával való összekötés, valamint Veszprém irányába való infrastrukturális kapcsolat is kulcskérdés lesz a jövőben.

A repülőteret említette. Pápán erős az amerikai katonai jelenlét, a sok évtizedes repülős hagyományokat és tapasztalatot kihasználva az Egyesült Államok katonái „belakták” a térséget. Nem csak itt, de szerte a megyében jó kapcsolatokat ápolnak a civil lakossággal. Várható-e az országban máshol is az amerikai katonai jelenlét hasonló erősödése?

- Hosszú távon és állandó jelleggel erre nem kell számítani. A megállapodásunk arról szól, hogy az amerikai katonák a NATO keretén belül zajló hadgyakorlatok, vagy a kétoldalú hadgyakorlatok idején rövid időre, ideiglenes jelleggel tartózkodnak Magyarországon. Ugyanakkor büszkék vagyunk arra, hogy a NATO keretein belül a légi teherszállítási kapacitás és annak központja Magyarországon, Pápán van. Szeretnénk elérni a következő időszakban, hogy a honvédelmi hasznosítás mellett a repülőtér kereskedelmi hasznosítása is megkezdődjön. Itt egy kiváló infrastruktúra van, ami némi fejlesztéssel nagyon sokat hozhat majd ennek a térségnek.

Ez mikorra várható?

- Most van a kormány előtt egy olyan fejlesztési koncepció, amit a minisztériumunk az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen gondoz. Amennyiben a kormány ezt elfogadja, többéves fejlesztési program indul el és ebben Pápának kiemelt szerepe lesz.

A jövőben szeretnénk fejleszteni a pápai repteret, annak érdekében, hogy a város és a környék tőkevonzó képessége növekedjen Fotó: Penovác Károly/Napló

Mi a véleménye Magyarország és az Egyesült Államok sikeres katonai és gazdasági együttműködéséről, különösen annak fényében, hogy az új amerikai kormányzat nem kifejezetten magyarbarát?

- Szövetségesi viszonyban vagyunk, ezt az amerikaiak itteni jelenléte is mutatja. Az amerikaiak a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon: 105 ezer magyar embernek ad munkát a hazánkban működő 1700 amerikai vállalat. A nagy amerikai vállalatok bíznak Magyarországban, a nagy beruházó vállalatok jól érzik itt magukat és sorra hozzák ide a beruházásaikat. Ami a politikai együttműködést illeti, a kölcsönös tisztelet, az egymásra való odafigyelés, egymás álláspontjának a tiszteletben tartása a meghatározó. Mi arra törekszünk, hogy az Egyesült Államokkal kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésünk legyen, és úgy látom, ez nem teljesen egyoldalú cél, hiszen vannak pozitív visszajelzések a másik oldalról. Két hete Párizsban találkoztam az amerikai külügyminiszterrel. Az ő kezdeményezésére próbáltunk kompromisszumot elérni globális minimumadó ügyében, ami sikerült.

A németországi választások Angela Merkel távozását és Olaf Scholz győzelmét hozták. Mire számíthat Magyarország?

- Nekünk soha nem volt és nem is lesz mellékes, hogy mi történik Németországban. Ahogy ezt az amerikai relációban is hangsúlyoztam, úgy Németország tekintetében is fontosak a beruházások. 6000 német tulajdonban levő, Magyarországon működő vállalat 300 ezer embert alkalmaz, ezért nekünk érdekünk a német gazdaság sikere. Ráadásul a visegrádi országok a német gazdaság nagyon erős hátországát biztosítják. Németország kétszer annyi kereskedelmi forgalmat bonyolít a négy visegrádi országgal, mint Franciaországgal. Háromszor akkorát Magyarországgal, mint Olaszországgal. Nyilvánvalóan tiszteletben tartjuk a német választópolgárok döntését, azt, hogy milyen eredménnyel zárulnak a koalíciós tárgyalások

és örömmel állunk az új kormánnyal való közös munka elé.

A kölcsönös érdekek alapján fenn fogjuk tartani azt a konstruktív kapcsolatot a németekkel, ami eddig is jellemző volt.

Az elmúlt napok eseménye, hogy lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár. Hogyan befolyásolja ez az osztrák-magyar kapcsolatokat?

- Nem szeretném személyessé tenni a választ, de az egyik barátom helyére egy másik barátom lépett. Sebastian Kurzzal egy ideig együtt voltunk külügyminiszterek, Európa két legfiatalabb külügyminisztereként, a migrációs válság első hullámában 2015-2016-ban nagyon szorosan együttműködtünk, napi kapcsolatban álltunk egymással. Csak a legjobbakat mondhatom róla. Nagyon sajnálom, hogy a liberális mainstream távozásra kényszerítette őt. Nyilván nem nézték jó szemmel, hogy a liberális mainstreammel ellentétes, a kölcsönös tiszteleten alapuló, a nemzete érdekét elsődlegesnek tekintő, alapvetően migrációellenes, keresztény alapokon álló politikát folytatott. Remélem, hamarosan találkozunk és kibeszéljük a helyzetet. Alexander Schallenberggel, a következő kancellárral is szolgáltam külügyminiszterként, korrekt, Magyarország irányába szimpátiával és megértéssel forduló politikus. Az ő személye is garancia arra, hogy Magyarország és Ausztria stratégiai szövetségesei lesznek egymásnak. Szurkolunk Alexandernek is. Abban azért reménykedem, hogy Sebastiant nem tudják kitolni az osztrák belpolitikai életből.

Hogyan jellemezné a V4 országokkal való kapcsolatot? A csehországi választásokat megnyerte az „Együtt” centrista pártszövetség, Andrej Babis vesztett. Még nem látjuk a kormányalakítás eredményét, de vajon ez mennyiben befolyásolja a V4 kapcsolatrendszerét?

- A kölcsönös érdeket mindenki felismerte. Ennek nyomán a visegrádi csoport a legerősebb és a leghatékonyabb szövetség az Európai Unión belül. Ez nem mindenkinek tetszik, ezért próbálják mindenféle módon gáncsolni. Ismert az a mondásunk, hogy

akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni.

Ennek alapján a visegrádi csoport az örökkévalóságig él, mert annyiszor írták már, hogy vége, felbomlott. Csehországban Babis miniszterelnök úr a külpolitika fókuszában tartotta a visegrádi csoportot. Meglátjuk, milyen koalíciós kormány jön létre. Ha Babis miniszterelnök marad, akkor már tudjuk, hogyan kell együttműködni, ha a választáson első helyen végző koalíció alakít kormányt, szintén jó reményünk van az együttműködésre, hiszen jobboldali pártok győztek, van egyfajta pártpolitikai megközelítésbeli közelség. A lengyelekkel a legszorosabb az együttműködés. Szlovák barátaink kapcsán mindig vannak nyitott ügyek, de azokat tudjuk kezelni. Őszintén, tisztelettel állunk a másikhoz.

A magyarok nagy része nemrég csalódottan értesült arról, hogy Karikó Katalin nem kapott Nobel-díjat. Azt reméltük, hogy megkapja vagy az orvosi vagy a kémiai Nobel-díjat. Ugyanakkor tény, hogy a magyar tudós által kifejlesztett gyógyszer bevezetése és a Nobel-díjra jelölés határideje (2021. február 1.) között nagyon rövid idő telt el. Mi erről a véleménye?

- Megmondom őszintén, én biztosra vettem, hogy a kettőből legalább az egyiket ő kapja. Nem tudom, mit kell még tennie valakinek ahhoz, hogy Nobel-díjat kapjon. Fontos a díj, de annak a tudata, hogy az ő felfedezése több százmillió ember életét mentette meg és hogy nemcsak mi, magyarok vagyunk rá büszkék, hanem nagyon sokan a világon, talán kárpótolja őt és kárpótol bennünket.

A harmadik hullám után fellélegeztünk, a gazdaság, a belföldi turizmus sikeres hónapokat tudhat maga mögött. A napi hírek a negyedik hullámról szólnak. Mit várhatunk, mire készüljünk?

- Ebben az országban most már nagyon sok a virológus...

Nem virológusként kérdezem.

- Még csak virológusnak sem kell lenni, hogy az ember erre a kérdésre válaszoljon, mert teljes a konszenzus abban, a negyedik hullám hatása attól függ, hányan maradnak oltás nélkül. A vírus által okozott károk, veszélyek, hatása fordítottan arányos a beoltottak számával. Minél többen beoltatják magukat, annak kisebb károkat okoz. A kormány elhatározta, hogy semmiféle korlátozó intézkedést nem akar bevezetni, ehhez viszont az kell, hogy folyamatosan nőjön a beoltottak száma, egyre több legyen a védettséggel rendelkező ember. Reggel elképesztő képeket láttam Romániából. Olvastam nyilatkozataikat azoknak az embereknek, akik nagyon rosszul vannak, mind azt mondták, életük legnagyobb hibája volt, hogy nem oltatták be magukat. Magyarországon minden adott az oltáshoz, több mint 10 millió oltóanyag van raktáron.

Éppen úgy, ahogyan a nyári interjúban mondta.

- Pontosan. Ha valaki kéri az oltást, három napon belül megkapja. Ingyen van, gyors, nem fáj, megmenti az életet. Nem tudom, mit lehet még mondani annak érdekében, hogy az emberek beoltassák magukat, de nyilvánvalóan a negyedik hullám azokra jelent veszélyt, akik nincsenek beoltva.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget