20 csapat, közel 240 versenyző

2021.10.28. 17:30

Veszprémben rendezték a honvédség mezei futóbajnokságát

Az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ rendezte idén a Magyar Honvédség Mezei Futóbajnokságát október 27-én. A Jutasi úti sportpályán lebonyolított versenyre 20 csapat érkezett, közel 240 versenyzővel.

Molnár Sándor

Mits Norbert ezredes köszöntőjében megjegyezte, hogy sport a honvédség, a katonák és minden ember életében nagyon fontos. A sport nemcsak a test edzéséről szól, hanem arról is, hogy aki sportol az időnként megméretteti magát. A résztvevőknek – akik mindannyian jó sportolók – azt kívánta, hogy a versenyen teljesüljön az, amit elterveztek, és másnap egészségben és izomlázzal ébredjenek.

A férfiak gyakorló öltözetben futották le a 3000 méteres távot
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Chmelik Ernő alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokság Kiképzési Csoportfőnökség kiemelt testnevelő főtisztje elmondta, hogy aki ezt a versenyt megnyeri az a Magyar Honvédség mezei futóbajnoka lesz idén. Az itt szerzett helyezések beleszámítanak az éves sportbajnoki összetett szereplésbe, ami négy bajnokság eredményeiből áll össze: a járőrbajnokságéból, a mezei futóbajnokságéból, a katonai háromtusából, és a lőbajnokságéból, de sajnos utóbbit a szolgálati elfoglaltságok miatt idén törölni kellett. Az alezredes megjegyezte még, hogy a mezei futóbajnokságon általában nagy csatát vív egymással a veszprémi alakulat, Budapest helyőrség dandár és a tatai lövészdandár.

A futóbajnokság versenyszámai a következők voltak: 3000 méteres futás gyakorló öltözetben, 6000 méteres futás sportöltözetben ( mindkettő esetében egyéni és csapatverseny is), valamint négyszer 1000 méteres fegyveres váltófutást is rendeztek gyakorló öltözetben. Az egyéni versenyben a férfiaknál: 35, 40, 45, 50, és 55 év feletti, míg a nőknél 30, 35, 40, 45, és 50 év feletti kategóriákban indulhattak a résztvevők, de abszolút versenyt is hirdettek, kor megkötés nélkül. A csapatversenybe három-három versenyző eredményét számították be.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A Magyar Honvédség Mezei Futóbajnokságát végül az MH 25. Klapka György Lövészdandár csapata nyerte meg.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget