A nemzeti összetartozást jelképezi a nemeshanyi székelykapu

A település újabb nevezetességgel gazdagodott, a napokban avatták fel a székelykaput.

Tóth B. Zsuzsa

A kaput ugyanaz az asztalosmester faragta, aki a Trianon-emlékművet készítette

Forrás: Györkös József

Az ünnepség résztvevőit Csordás Gáspár polgármester köszöntötte, majd Lauer Attiláné Éva a székelykapuk történetéről tartott rövid előadást. A szervezők részéről Csarmasz János ismertette a káptalanfai székelykapu megvalósításának lépéseit a felszentelés előtt. A nemzeti színű szalagot Csordás Gáspár polgármester, Szakonyi Márton korábbi polgármester, Tamás István és Csarmasz János vágta át. 

Forrás: Györkös József

Amint az ünnepségen elhangzott, az impozáns kaput a magyar és székely összefogás emlékére készíttette a káptalanfai önkormányzat és a Szent János Polgári Kör, és ugyanaz az asztalosmester faragta, aki a településen látható Trianon-emlékművet is. Tamás István Erdélyből, Magyarkirályfalváról települt Káptalanfára. 

A kapu faragott felirata elöl: „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt!” Hátul pedig ez áll rajta: „Isten áldása legyen mindazon, ki békésen be- s kilép e kapun!” 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában