Centenáriumi országjárás

2021.11.24. 20:00

A veszprémi egyesülettel közösen ünnepelt a százéves magyar birkózószövetség

A Magyar Birkózók Szövetsége idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából a szervezet képviselői ellátogatnak száz birkózóegyesületbe, hogy átadják az adott városnak a centenáriumi díszoklevelüket és megjutalmazzák azokat, akik sokat tettek a birkózósport fennmaradásáért, támogatásáért, működéséért.

Molnár Sándor

Janku Ferenc, Sátor Ferenc, Horváth Tamás, Schvarcinger Zsolt, Szauer István, Ovádi Péter, Porga Gyula és Ancsin László főtitkár az ajándékba hozott centenáriumi zászlóval a Kossuth-teremben

Fotó: Penovác Károly/Napló

A centenáriumi országjárás során Ancsin László, a Magyar Birkózók Szövetségének főtitkára szerda délután érkezett a megyeszékhelyre. A városházán Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő, valamint a helyi birkózók képviseletében Janku Ferenc, a Centrum Sport Egyesület elnöke fogadta a vendéget a Kossuth-teremben.

Ancsin László köszöntőjében megjegyezte, hogy bár a szövetség 100 éves, a birkózás már az ókori olimpiákon is szerepelt. Az új évszázadban pedig a magyar birkózók csodálatos eredményeket értek el, ez a 100 év tulajdonképpen végig aranykora volt a magyar birkózásnak. A főtitkár beszélt arról is, hogy a centenárium kapcsán vette vissza a szövetség a régi nevét és lett újra Magyar Birkózók Szövetsége, mint az alapításkor. Kiemelte a család, az edzők és a város szerepének fontosságát a birkózás szempontjából. A sportvezető gratulált a Veszprémben folyó munkához, hiszen a Centrum Sport Egyesület nagyon szép utánpótlássikerekkel büszkélkedhet. Ancsin László a 100. évforduló alkalmából centenáriumi díszoklevelet adott át Porga Gyula polgármesternek, emléklapot és ajándékcsomagot Ovádi Péternek és Szauer István tankerületi igazgatónak, illetve a klub támogatói közül Schvarcinger Zsoltnak, Sátor Ferencnek, Horváth Tamásnak és Janku Ferenc klubelnöknek.

Ancsin László a jeles évforduló alkalmából centenáriumi díszoklevelet adott át Porga Gyula polgármesternek Fotó: Penovác Károly/Napló

Porga Gyula elmondta, hogy Veszprémben az első birkózó szakosztály 1922-ben jött létre, tehát a város életében is 100 éve van jelen a birkózás. Megjegyezte, hogy a sport megtanít tisztességesen győzni és méltósággal elviselni a vereséget, vagyis megtanít mindenre. Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen nagy hagyományú sportág jelen van a városban, és megígérte, hogy biztosítják a birkózás számára a lehetőségeket a jövőben is.

Ovádi Péter kiemelte: büszkék vagyunk arra, hogy Veszprém egy sportos város, kiváló sportolókkal és sportegyesületekkel. Utóbbiak szárnyaik alá veszik a térségből ide érkező gyerekeket, és megszerettetik velük a mindennapi sportolást. Kiemelte a birkózók és szumozók közösségét, amelyet Janku Ferenc már 13 éve életben tart. A képviselő köszönte az egyesületben folyó munkát, és hangsúlyozta, hogy a birkózás esetében is el kell jutnunk infrastruktúrában is a profizmusig.

Janku Ferenc munkáját is ajándékkal köszönte meg a Magyar Birkózók Szövetségének főtitkára, Ancsin László Fotó: Penovác Károly/Napló

Az ünnepség keretében a szövetség főtitkára egy centenáriumi zászlót ajándékozott a Centrum Sport Egyesületnek, reményét fejezve ki, hogy az hamarosan az új veszprémi birkózóterem falára kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában