Közösséget építenek

2021.11.19. 20:00

Alakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör

Összetartó közösség a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör, mely alakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte pénteken a Városházán, a járványhelyzet miatt egy évvel később a valós időpontnál. Az elmúlt három évtizedben több mint 1200 rendezvényt szervezett a kör, közülük jó néhány immár hagyománnyá vált. Példaképének a 125 éve alakult Petőfi Kört tekinti, ahhoz hasonlóan a közjó elősegítését, az emberi kapcsolatok ápolását, az önkéntes feladatvállalást, a polgári értékeket tartja elsődlegesnek. A megemlékezésen emlékplakettet vehettek át az alapító tagok.

Balla Emőke

20211119 Veszprém Városháza Jeruzsálemhegyi Baráti Kör 30 éves jubileum ünnepsége Nits Gyula legidősebb tag, Vádorfi Győző tiszteletbeli elnök, Heiter Sándor elnök Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az 1990. november 24-én 124 alapító taggal létrejött Jeruzsálemhegyi Baráti Kör történetét, a civil szervezetek jelentőségét Heiter Sándor ismertette. A kör elnöke felidézte az öt évente tartott ünnepségeken elhangzottakat és a hagyománnyá vált rendezvényeket, többek között a májusfa állításokat, nőnapokat és férfinapokat, bálokat – 57 bált rendeztek -, kulturális programokat, a jeruzsálemhegyi estéket, a gyerektáborokat, a jótékonysági vásárokat, a Mikulás érkezését, a betlehemállítást. Egy napos kirándulásokat, háromnapos országjárásokat és határon túli utazásokat szerveztek, dán, török és finn csoportokat fogadtak, a lakótelepen Endrődi Sándor-szobrot állítottak, nyaranta a Nyitott kertek programon várták a vendégeket.

Fotó: Penovác Károly/Napló

A városi ünnepségeken az általuk varratott veszprémi viseletben jelentek meg, ezzel is emelve a rendezvények színvonalát, de több Balaton-parti és megyei eseményen is bemutatkozott a kör tagjai. Nem lehet számszerűsíteni azt, hogy a programjaikat hányan látogatták és a a tagok hány órát töltöttek együtt. A számoknál fontosabbak az együtt átélt élmények, a közös beszélgetések, mulatságok, mondta az elnök. Vannak terveik, várják a felkéréseket, részt kívánnak venni az Európa kulturális fővárosa programsorozatban. Heiter Sándor most is úgy fogalmazott, ahogyan korábban többször. Azzal a gondolattal várják közösségükbe a vendégeket: lehet, hogy régóta barátok vagyunk, csak még nem volt időnk találkozni.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Porga Gyula polgármester arról beszélt, a város életében voltak „arany időszakok”, ilyen a 19. század vége, 20. század eleje, több épület épült abban a korban. Ekkor jött létre a Petőfi Kör, melynek tagjai a Jeruzsálemhegyi Baráti Körhöz hasonlóan a közösségért dolgoztak. Az embereknek szükségük van a civil közösségekre, az önzetlenségre, egymás segítésére; az itt kapott értékek pénzben nem mérhetők. Vándorfi Győző, a baráti kör alapító, tiszteletbeli elnöke rendhagyó levélben foglalta össze, milyen öröm számára a közösség szaporodó aktivitásáéról, sokszínűségéről olvasni, hallani. Gratulált a baráti kör tisztségviselőinek, választmányi tagjainak, tagságának.

Az ünnepségen emlékplakettet kaptak azok, akik az alakulásól kezdve a kör tagjai: Kovács Eszter, Vándorfiné Fülöp Mária, Farkas Sándorné, Nagy Árpádné, Vörös Imréné, Németh Józsefné, Nits Gyula, Turányik László, Simon Ottó, Ivány Péter, Tatai Lajos. Vándorfi Győzőnek és Heiter Sándornak Szöllősi Mihályné és Tóth László adták át az elismerést.

20211119 Veszprém Városháza Jeruzsálemhegyi Baráti Kör 30 éves jubileum ünnepsége Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

A programon közreműködött a Csermák zeneiskola Írisz kisegyüttese, a fogadáson Ovádi Péter országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt. Dózsavárosiként megerősítette, hogy a Jeruzsálemhegy és a Dózsaváros együttműködést kötött, amit épít a jövőben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában