Átadták a felújított mindszentkállai ravatalozót

A Magyar falu program támogatásával készült el a korábbi ravatalozóépület felújítása, a beruházást szombaton adták át.

Tóth B. Zsuzsa

A ravatalozónál Csombó Zoltán polgármester mondott beszédet, a háttérben Czár Péter plébános látható

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Csombó Zoltán polgármester az avatási ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a község történetében ünnep a mai nap, amikor teljesül egy több évtizedes óhaj.

– Minden helybeli várta már, hogy elkészüljön a ravatalozó felújítása. Ne feledjük, hogy az élet része a halál, mindent meg kell tennünk ezért, hogy szeretett hozzátartozóink méltó helyen nyugodjanak és méltó helyről induljanak végső nyughelyükre. Köszönöm képviselőtársaimnak, hogy a ravatalozó felújításának témája nem osztott meg bennünket. Sosem volt kérdés számunkra, hogy miért vállaljuk fel azt, ami többletköltséggel jár az önkormányzatnak. A Magyar falu program keretében 8,5 millió forint pályázati támogatást kaptunk, a bekerülési költség azonban 13,7 millió forint volt. Az önerőt biztosítottuk, mert ezen a helyen már nincs költségvetés, kiadás és profit. Itt csak veszteség van, hiszen minden emberért kár – mondta a polgármester.

A ravatalozónál Csombó Zoltán polgármester mondott beszédet, a háttérben Czár Péter plébános látható Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Hozzátette, hogy itt nyugszanak a szeretett hozzátartozók, és előbb-utóbb ide kerül mindenki. Az önkormányzat megtesz mindent annak érdekében, hogy a jövőben is rendezett legyen a temető, ahol nincsenek politikai, vallási különbségek, nincsenek haragosok. Továbbá megköszönte mindazok munkáját, akik segítették a tervezést, kivitelezést, majd Czár Péter plébános áldotta meg a ravatalozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában