Szebb környezetben

2021.11.25. 14:00

Elkészült a törvényszék udvarának rekonstrukciója

Megújult a Veszprémi Törvényszék udvara, a beruházást a napokban adták át hivatalosan.

Marton Attila

Forrás: Veszprémi Törvényszék

Némethné Szent-Gály Edit az udvar átadásánForrás: Veszprémi Törvényszék

A Veszprémi Törvényszék sajtóosztályától megtudtuk: a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében a lehetőségekhez mérten új zöldfelületeket is kialakítottak, fákat és bokrokat ültettek el. A mintegy 800 négyzetméteres belső udvar aszfaltozott- betonozott burkolatának bontásakor helyenként több mint hét méter mélyre kellett leásni, és összesen több mint 400 köbméter betontörmeléket távolítottak el a területről. Ahogyan arról lapunkban beszámoltunk, a feltárás során történeti emlékekre, köztük egy, a 18. században használt börtöncellára bukkantak, ami miatt a kivitelezés elhúzódott, viszont a régészek beazonosíthatták, hol húzódott a középkori várfal. Ennek vonalát az új burkolaton eltérő térkövezés jelzi, valamint – a boltozatos tömlöc helyével együtt – a felszínen emléktáblát is elhelyeztek fölötte.

Némethné Szent-Gály Edit az átadón megköszönte a kollégák türelmét, valamint köszönetet mondott a munkálatokban részt vevőknek, kiemelve azt, hogy a beruházás az Országos Bírósági Hivatal teljes körű anyagi támogatásával valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában