Külsőleg is megújulhat Pápán az öreghegyi kápolna

Búcsúmisét tartottak az öreghegyi kápolnában, mely a jövő év első felében külsőleg újul meg a tetőzet megerősítésével, a nyílászárók és esőcsatornák cseréjével, akadálymentes bejárattal.

Laskovics Márió

A hívek örömmel fogadták a Szűz Mária Isten anyja-kápolna felújítását

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Szűz Mária Isten anyja-kápolnában a szentmisét bemutató Salgó Ferenc kanonok, plébániai kormányzó hálát adott az 1950. október 29-én a Szűzanya tiszteletére felszentelt imahelyért, az itt imádkozó hívek által elnyert kegyelmekért és elvégzett szolgálataikért.

– Az egyház tagjaiként nagy bizalommal lehetünk égi édesanyánk iránt, aki hatalmas közbenjáró és pártfogó. Amikor a kápolna összefogással megépült, az emberek érezték, hogy segítségére van szükségük, hogy megmaradjanak katolikus keresztény hitükben. Hiszen az 1950-es év sok negatív változást hozott nemzetünk életében. Városunkban is öt működő szerzetesrendet oszlattak fel, köztük a Betegápoló Irgalmasrendet is. Szerencsére a kórházkápolna berendezése megmaradt, az oltárt, a gyóntatószéket és a padokat ide hozták. Tisztelet mindazoknak, akik áldozatos szeretettel megőrizték ezt a nemcsak plébániai, de nemzeti értéket – fogalmazott szentbeszédében Salgó Ferenc atya.

A lelki vezető köszönetet mondott a kormánynak, hogy a 2000-ben belül felújított kápolna az Emberi Erőforrások Minisztériumához tavaly benyújtott sikeres pályázat révén a közeljövőben külsőleg is megújulhat a tetőzet és az ajtók, ablakok cseréjével.

A hívek örömmel fogadták a Szűz Mária Isten anyja-kápolna felújítását Fotó: Laskovics Márió/Napló

Az ünnepi szentmisén egy kislány megkeresztelésének is örülhettek a jelenlévők. – Öröm ez is. Új hajtás fakad az egyház viruló fáján – tette hozzá Salgó Ferenc atya.

Pozsgai László műszaki vezetőtől megtudtuk, régóta együtt dolgoznak a plébániához tartozó állagmegóvási munkákon. A pályázaton a lehető legmagasabb összeget, 15 millió forintot nyertek el, s ehhez igazították a költségeket. – Sajnos nem fér bele minden szükséges teendő. Megerősítjük a tetőszerkezetet, a tetőhéjazat új cserepeket kap, az ereszcsatornákat teljesen kicseréljük, térburkolás készül a bejárathoz akadálymentesítéssel, a jelenlegi acél nyílászárókat fára cseréljük. A kivitelezés várhatóan június 30-ig elkészül. Reméljük, további forrásokból fejleszthetjük majd az elavult, fűtést is biztosító elektromos rendszert, valamint a homlokzatot – mondta Pozsgai László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában