Projekt

2021.11.29. 06:51

Légszennyezettség előrejelző rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem

A Pannon Egyetem és konzorciumi partnerei, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Pécsi Tudományegyetem a Nemzetgazdasági Minisztérium finanszírozásában összesen 818 979 471 Forint összegű támogatásban részesültek. A pályázati projekt 2017. március 1. és 2021. november 30. között valósult meg.

Horváth Virág

A levegő aeroszol szennyezettsége Magyarországon évek óta meghaladja az Európai Unió által előírt határértéket. Emellett a Kárpát-medence földrajzi fekvéséből adódóan az őszi-téli időszakban gyakran lehet sűrű köd képződésére is számítani. A két jelenség nem független egymástól, a szmog a köd képződésére és tulajdonságaira is jelentős, de nem pontosan ismert hatással van, és fordítva. A szmog egészségkárosító hatása mellett a sűrű köd a látótávolság drasztikus csökkenését okozza, ami ellehetetleníti a légiközlekedést, az országutakon pedig súlyos baleseteket okozhat.

 

A támogatott kutatási tevékenység középpontjában a ködképződéshez vezető folyamatok álltak, különös tekintettel a részecskék és a ködöt alkotó vízcseppek közötti kölcsönhatás tanulmányozására. A munka során meteorológiai, klimatológiai és levegőkémiai módszerek együttes alkalmazásával sikerült jelentős előrelépést elérni a ködképződés folyamatának megértésében és modellezésében, létrehozva a veszélyhelyzetek előrejelzésének operatíve is alkalmazható rendszerét. A támogatás új eszközök, a köd tulajdonságait mérő speciális műszerek, valamint nagy teljesítményű szuperszámítógép beszerzését tette lehetővé. 

 

Gelencsér András, szakmai vezetésével a projekt keretében végzett közös kutatómunka egy nemzetközileg is jegyzett multidiszciplináris kiválósági műhely létrejöttét eredményezte. A projekt partnerek közötti együttműködés keretében olyan szakmai és informatikai infrastruktúra jött létre, ami hosszabb távon is jelentős szerepet kaphat a két meghatározó dunántúli egyetem és az OMSZ együttműködésében a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontos meteorológiai és levegőminőségi előrejelzések megbízhatóságának javításában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában