gondozzák és fejlesztik a temetőt

2021.11.04. 17:30

Megáldották a kemeneshőgyészi urnafalat

Mindenszentek napján ökumenikus imádsággal emlékeztek hozzátartozóik elhunyt szeretteikre a kemeneshőgyészi temetőben.

Polgár Bettina

Kovács Tamás (jobbra) az önkormányzat fontos feladatának tartja a temető gondozását és fejlesztését

Fotó: önkormányzat

A liturgia keretében a történelmi keresztény egyházak képviselői – Pablényi Edina evangélikus lelkész és Kovács Richárd katolikus plébános – megáldották azt az urnafalat, melyet az önkormányzat a Magyar falu program keretében, kormányzati támogatással alakíthatott ki.

Mindenszentek napján áldották meg az urnafalat Fotó: önkormányzat

- A 2019. évi 4,9 millió forint pályázati forrásból az urnafal megvalósítása mellett a kolumbáriumhoz vezető több mint 150 méter hosszú útszakasz térköves burkolására is futotta – tájékoztatott Kovács Tamás polgármester, aki a temető rendben tartását, gondozását és fejlesztését az önkormányzat egyik legfontosabb feladatának tartja. Mint mondta, 2020-ban – egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően – további infrastrukturális fejlesztési lehetőségekhez jutott a település. Az 5 millió forintos állami támogatásból megtisztították a temető környékét, felújították és bővítették a korábbi parkolót, jelenleg pedig parkosítási munkálatokat végeznek.

Kovács Tamás (jobbra) az önkormányzat fontos feladatának tartja a temető gondozását és fejlesztését Fotó: önkormányzat

- A mindenszentek és halottak napja előtti hétvégén facsemetéket ültettünk a parkoló melletti, kialakítás alatt álló ligetben. Az Országfásítási program keretében elnyert 30 gömbszivarfa fele is itt kap majd helyet – tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában