Élet költözik a patinás épületbe

2021.12.05. 06:56

A megszépülő Ruttner-házon keresztül új útvonalon válik megközelíthetővé a Vár utca

Szálláshellyel és a várbörtön-kiállítás új megközelítésével bővül a megyeszékhely turisztikai szolgáltatása a Ruttner-ház felújításával.

Marton Attila

Az épület kisebb része a Várbörtön látogatóközpontja lesz Látványterv: VEB2023 EKF

Élet költözik a patinás épületbeA napokban megkezdődött beruházást a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programból finanszírozzák.

– Az EKF 2023 program kezdetétől az egyik célkitűzés, hogy a rendelkezésre álló források egy részéből megújítsunk patinás, de leromlott állapotú épületeket. Az egykori gyermekkórháznál elindított fejlesztés mellett a Jókai utcai Ruttner-ház felújítása is ebbe a sorba illeszkedik – mondta el kérdésünkre Muraközy Péter, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. operatív vezetője. Hozzátette, sokat gondolkodtak rajta, hogy melyik az a funkció, amelynek megvalósítását az épület adottságai lehetővé teszik, és segítené a várost is. Így jutottak el ahhoz, hogy a patinás épület a felújítása után hostelként működjön.

– Veszprém sajnos nem tartozik az osztálykirándulások kedvenc célpontjai közé, ennek több oka van, de az egyik biztosan az, hogy nincs akkora, a diákoknak is megfizethető szálláshely, amely egy egész osztálynak megfelelő lenne. Ezen mindenképpen változtatni akartunk – fogalmazott Muraközy Péter. Az épület fejlesztésének tervei alapján csaknem negyven vendéget tud majd fogadni a hostel. A szálláshely földszintjén kávézó működik majd, amely kiszolgálja a megszálló turistákat, de bárki számára nyitott lesz. Az operatív igazgató megjegyezte, a szálláskapacitást természetesen nemcsak az osztálykirándulások tavaszi időszakában, hanem az év többi részében is hasznosítani tudják, várhatóan a fiatalabb, hátizsákos turisták veszik majd igénybe. A szállásfejlesztés mellett azonban más módon is szolgálja majd a beruházás a veszprémi turizmust.

– Az épület elhelyezkedése jó lehetőséget ad arra is, hogy a Vár utcát és az egykori várbörtönt megközelítsék a látogatók. Az egykori Ruttner-ház ugyanis éppen a várbörtön alatt található, a börtön egykori őrbódéja pedig az udvar felett van. Az építészek tervei alapján a ház kisebb része a Várbörtön látogatóközpontja lesz: az épület belső udvarán keresztül és az elbontásra kerülő őrbódé ajtaján át lifttel lehet majd feljutni a börtönmúzeumba. Az épület másik, nagyobbik fele pedig a vendéglátási és szállásfunkciót látja el. A vár megközelítését szolgáló új lift a Ruttner-ház belső udvaráról indul majd – mondta el Muraközy Péter. Kiemelte, ezzel a megoldással a börtönmúzeum a jelenleginél könnyebben elérhetővé válik, valamint az EKF-program támogatásával fejleszteni is fogják a következő időszakban, ami a látogatószám növekedését is eredményezheti. A várbörtön múzeumból a Művészetek Háza udvarán át a Vár utca is megközelíthető lesz a turisták, látogatók számára, hívta fel a figyelmet az operatív igazgató. A napokban elkezdődött fejlesztés csaknem 1,3 milliárd forintból valósul meg, és a tervek szerint 2022 végére, 2023 elejére készül el.

– A közvetlenül a Vár és a volt börtön alatt álló U alakú ház több generáción keresztül volt a vagyonos Ruttner-család otthona. A házat Ruttner János (1797–1861) vaskereskedő építtette át családjának az 1850-es években. Az emeleten a család lakott, a földszintet pedig kereskedésének rendezte be. Ruttner János a kereskedés mellett a német polgárság képviseletében közéleti szerepet is vállalt, volt városi pénztáros és kórházi gondnok, 1845-ig részt vett a város külső tanácsában.

Régi képeslap részletén az egykori várbörtön és a Jókai utca a Ruttner- házzal
Forrás: Fortepan/Rózsa Tamás

Apja halál után fia, Ruttner Sándor (1832–1899) vette át az üzletet, amelynek kínálatát tovább bővítette. A vaskereskedés mellett fűszer- és vetőmageladással is foglalkozott – tudtuk meg Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros az épületét történetét ismertető írásából. Ruttner Sándor, apja mintáját követve, szintén bekapcsolódott a város és a megye közéletébe. Különböző egyesületek (tűzoltó, lövészegylet, nemzeti kaszinó, kereskedő társulat stb.) választották meg vezető pozícióba. Halála után az üzletet bérbe adták, az emele- ten több lakást alakíttattak ki – tette hozzá a levéltáros. 

 ház a Jókai utca egyik legpatinásabb épületeként 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll, de felújítása késett. Oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvara, konzoldíszes kapuja, homlokzatdíszei a 2001-es értékesítés után évről évre rosszabb állapotba kerültek. Az épület egyre tarthatatlanabb sorsa akkor fordult jobbra, amikor idén januárban három­oldalú együttműködést írt alá a veszprémi önkormányzat, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. és a Veszprémi Törvényszék. Az együttműködési megállapodás a várbörtön múzeum fejlesztését, a volt Ruttner-ház rekonstrukcióját, és a Várkert felújítását támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában