Múlik a sötétség és jön a fény

2021.12.27. 07:00

A Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, születése megújítja a világot

A december 24-én éjfélkor celebrált szentmisével lezárult az adventi időszak, véget ért az adventi böjt, és megkezdődött karácsony, Isten fia, Jézus Krisztus földi születésének ünnepe.

Laskovics Márió

Fotós: Laskovics Márió / Napló

A Szent István vértanú-templomban tartott karácsonyi éjféli szentmisén Mail József apát-plébános köszöntötte a híveket, és elmondta, Jézus Krisztus születésére emlékeztetve hangzik el az éjféli harangszó az egész világon. A Jézus születését hirdető angyalokra utalva angyalmisének is nevezett szertartás hagyománya a Szent Földről származik, mégpedig Jeruzsálemből és Betlehemből, ahol a szent jászol darabjai körül a 4. századtól kezdődően minden évben megünnepelték a megváltó megszületését, majd amikor az 500-as években a fajászol maradványai a római Santa Maria Maggiore-templomba kerültek, Európában is folytatták a hagyományt. Maga a liturgia nem tér el jelentősen egy hagyományos misétől, de a szokatlan kezdési időpont, a templomban felállított karácsonyfák és a betlehemi jászol különleges hangulatot ad neki. Így volt ez Pápán is, noha a járványhelyzet miatti előírásokat betartva, maszkban és lélekben érezhetően meggyötörtebben vettek részt az emberek.
– Isten emberré lett, és vállalta az emberi sorsot, szeretetből szolidaritást vállalt velünk. Eljött és megváltotta a világot. Ezért mi is hálát adunk, részt veszünk azon áldozatban, amelyet itt hagyott közöttünk az oltáriszentségben – mondta Mail József atya, aki szentbeszédében kiemelte, az időt is tőle számítjuk. Nagy ünnep lett a karácsony, az uralkodókat mindig ekkor iktatták be hivatalukba, így például 1000-ben Szent István királyt is.

Mail József apát-plébános Jézus Krisztus születésének jelentőségéről prédikált a Nagytemplom éjféli szentmiséjén 
Forrás: Laskovics Márió / Napló


– Isten megteremtette a világot. Az embernek szabad akaratot is adott, így az visszautasította az Isten országában való életet, ezzel elrontotta a teremtést, feje tetejére állította a világot. Látjuk ezt a mai napig: nem bánunk jól a Földdel, sem az erkölcsi törvényekkel. Ő azonban nem sajnálta saját fiát sem, hogy helyrehozza az ember által elkövetett hibát. A megváltástörténet szerint Jézus a kereszthalált is vállalta azért, hogy a mi életünk szép és jó legyen. Ez a karácsony jelentősége – hangsúlyozta az apát-plébános, hozzátéve, a téli napfordulóhoz igazított ünnep azt is jelzi, hogy növekednek a nappalok, csökkennek az éjszakák, tehát múlik a sötétség és jön a fény.
– A karácsony a fény ünnepe. A Fiú megtestesülésének célja Isten végtelen szeretete az ember és a teremtés iránt. Isten maga a szeretet, egyszülött fiát adta értünk, aki szegény kisgyermek képében jelent meg azért, hogy egyetlen, még a legszegényebb ember se szégyellje őt, és kezébe merje venni az ostyát, amiben ő jelen van. A szentségekben megkapjuk a kegyelmet, hogy velünk marad. Amikor szeretteinknek áldott karácsonyt kívánunk, az áldott szó arra utal: legyen veled az Isten – zárta Mail József apát-plébános, köszönetet mondva a fenyőfákért, azok feldíszítéséért és az adományokért. Vasárnap a Nagytemplomban a védőszentet, valamint a családokat ünnepelték.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában