Száz család ünnepét tették szebbé

2021.12.23. 13:00

Karácsony előtt is segített a veszprémi egyesület

VESZPRÉM Kétmillió forint értékben osztott karácsonyfát, szaloncukrot, tartós élelmiszert és meleg ételt a Lovassy László Gimnázium előtt a Veszprémi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesület.

Juhász-Léhi István

A Lovassy László Gimnázium előtt osztotta adományait a Veszprémi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesület

Fotó: Penovác Károly/Napló

– Száz családnak tudtunk adni száz karácsonyfát. Jutott hozzá szaloncukor is – nyilatkozta Molnár Roland, a Veszprémi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületének elnöke. – Száz családnak tettük szebbé a karácsonyát. Örömteli, hogy több mint tíz étterem kedveskedett frissensülttel, 130 élelmiszercsomagot is kiosztottunk. 
Az elnök beszélt arról is, hogy Megyesi Piroska, Demeter Lívia és Szűcs Mónika is adományban részesült, míg korábban ugyancsak három diáknak tudtak laptopokat átadni. 
Molnár Roland szerint a járványhelyzet ellenére is sikeresen működött idén az egyesületük. Kiemelte Nyári-­Joó Regina és Nyári László támogatását, akik 2021-ben az összes kampányban segítették az egyesületet. 
– Itt, a Naplón keresztül is szeretném megköszönni annak a sok embernek, egyesületnek és cégnek, akik segítették a munkánkat – mondta Molnár Roland. JLI 
 

A Lovassy László Gimnázium előtt osztotta adományait a Veszprémi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesület
Fotó: Penovác Károly

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában