Nyílt nap

2021.12.13. 10:01

Kinyitott az Ipari a nyolcadikosok előtt

November után, néhány napja decemberben is nyílt napra várt a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum.

Juhász Léhi István

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kobán László, az intézmény igazgató-helyettese fogadta a Napló munkatársait - védettségi igazolvány felmutatása után. Elmondta: az első nyílt napjukon nagyon sokan voltak, a könyvtár teljesen megtelt, ami közel 400 fiatalt jelentett.

- Most is azokat a nyolcadikosokat vártuk, akik érdeklődnek a szakképzés iránt, akik motiváltak, akik szeretnek tanulni - fogalmazott. - A mi iskolánk azért híres arról, hogy erős, jó jegyekkel lehet bekerülni. Reményeink szerint ez a délután is sikeres lesz.

Kérdésünkre, hogy néhány mondatban mivel győzné meg a tovább tanulókat, hogy őket válasszák, így felelt: olyan versenyképes szakmát kapnak a náluk tanulók, amely életre szól és nyugodtan tudnak alapozni a továbbtanulásra is. De komoly hívószó lehet az ösztöndíj is manapság, ami egy 11.-es jól tanuló gyereknél 50 ezer forintot is jelenthet havonta.

Hogy kell-e valamilyen szinten harcolnia a gyerekekért az iskoláknak a városban és a térségben, úgy válaszolt, hogy vannak népszerű iskolák, ráadásul Veszprémben a gimnáziumok "viszik a prímet". Ám érzése szerint a szakképző intézmények között ők népszerűek, és a legjobb helyi gimik nyomában vannak. 

Irányi László igazgató mutatta be az iskolát a fiataloknak
Forrás: Pesthy Márton/Napló

- Jövőre nem tervezünk változást, hasonló szakok indulnak, mint idén. Bejön viszont a harmadik évfolyam a technikumi rendszerbe - mondta Kobán László, aki bízik benne, hogy sikeres lesz a beiskolázásuk.

Mielőtt beültek a könyvtárba a fiatalok és megkapták a legfontosabb tudnivalókat az iskoláról videón és Irányi László igazgatótól  - és a tanár kollégáktól - , megkérdeztünk egy érdeklődőt, a 14 éves hajmáskéri Fodor Bálintot, aki a Kossuth Lajos általános iskolában tanul.

- Az Ipariban a rendszergazda és a szofterverfejlesztő szak érdekelne azért is, mert az informatikában képzelem el a jövőmet. A programozás kiskoromtól izgat. Az osztálytársaim közül a novemberi nyíltnapok voltak többen - árulta el a fiatal, akit az édesanyja kisért el. 

Címkék#nyílt nap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában