Évértékelő

2021.12.14. 20:00

Megfeszített munkát végeztek a kormányhivatal munkatársai

Aktívan részt vettek a kormányhivatal munkatársai a járvány elleni védekezésben, a szervezet ügyfélszolgálatain pedig több mint 1,1 millió ügyet intéztek idén, emelte ki évértékelőjében Takács Szabolcs kormánymegbízott.

Marton Attila

Forrás: Balogh Ákos/Napló

A kormánymegbízott elmondta, közel 1400 kollégájuk dolgozik a megye tíz járásában, és 38 ügyfélszolgálatot működtetnek. Takács Szabolcs hangsúlyozta, 2021-ben személyesen vagy online az ügyfélszolgálataikon több mint 1,1 millió ügyet intéztek, amelyekben közel 870 ezer döntés született. A kormánymegbízott arról is beszélt, 2014-es kinevezése óta törekszik arra, hogy a kormányhivatal ingatlanjai magasabb kihasználtsággal és olcsóbban működjenek. A hét év alatt 74-ről 57-re csökkentették az ingatlanjaik számát, a fenntartásból megtakarított összeget felújításra és állagmegóvásra fordítják. Idén közel 200 millió forintot költöttek el állagmegóvásra.

 

 A munkálatok közül kiemelte a Megyeháza tetőszerkezetének felújítását, és azt, hogy elkezdődött a Balatonfüredi Járási Hivatal új épületének építése. Az 545 millió forint kormányzati támogatásból készülő új hivatali épületet 2022 első negyedévében adják át.

 

A járványhelyzet kapcsán elmondta, kollégáik aktív szereplői voltak a pandémia elleni védekezésnek. Részt vettek a megyei oltási munkacsoport munkájában, emellett oktatási és szociális intézményeknek szállítottak ki fertőtlenítőszereket év elején, márciusban fertőtlenítéseket végeztek, áprilisban megszervezték a pedagógusok oltását, míg augusztusban és szeptemberben a 12-17 év közötti diákok iskolai oltásában működtek közre.

Takács Szabolcs kormánymegbízott
Forrás: Balogh Ákos/Napló

Takács Szabolcs kiemelte, a foglalkoztatási helyzet a megyében a járvány ellenére sem romlott: Veszprém megyében 3,9 százalék az álláskeresők aránya. Felidézte, a második és harmadik hullámban nagy segítséget jelentett a kormányzati támogatás a munkáltatóknak és munkavállalóknak. Az ágazati bértámogatás keretén belül 8100 dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járultak hozzá közel ötmilliárd forint támogatás kifizetésével. Emellett 1350 új munkahely létrehozásához nyújtottak segítséget, míg a kompenzációs támogatással 3400 munkavállalónak segítettek összesen 735 millió forint értékben.

 

A hivatal működésében több változás is történt idén. Ezek közül Takács Szabolcs kiemelte, hogy új szervezeti egységgel, a hulladékgazdálkodási osztállyal bővült a szervezet. A hulladékradar nevű mobiltelefonos alkalmazáson keresztül március óta 250 bejelentés érkezett az osztályhoz illegális hulladéklerakásról, amelyeket fel is számoltak kollégáik. Június végén áldozatsegítő központ nyitotta meg kapuit, amely a krízishelyzetbe került embereknek segít. Szeptemberben kezdte meg működését a második kormányablakbusz a megyében. Takács Szabolcs elmondta, az egyik busz a Balaton-felvidéki településeket járja, míg a másik jármű a 8-as főúttól északra található kistelepüléseken teljesít szolgálatot.

 

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások kapcsán a kormánymegbízott elmondta, idén 4100 megyei gazdálkodónak fizettek területalapú támogatást 5,9 milliárd forint értékben, a vidékfejlesztési program keretében 3,4 milliárd forinttal támogattak 219 gazdát.

 

Takács Szabolcs 2022-re előretekintve elmondta, a bányászati hatósági igazgatási tevékenység a kormányhivataltól egy országos szervezethez kerül. Bejelentette azt is, januártól az állampolgárokat segíti, hogy az adatok módosulása esetén nem kell végiglátogatni az összes közműszolgáltatót, hanem a kormányablakban történt bejelentés után a kormányhivatal ügyintézője lejelenti a szolgáltatók felé a lakcímváltozást. A kormánymegbízott elmondta, egy informatikai fejlesztésnek köszönhetően várhatóan tavasztól Ajkán, Veszprémben és Tapolcán automatizált ügyintézés válik lehetővé, amelynek köszönhetően az állampolgár ügyintéző segítsége nélkül el tudja intézni az egyszerűbb ügytípusokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában