Ne megszokásból vezessünk a veszprémi körgyűrűn! (videó)

Jó ütemben halad a déli elkerülő építése, ám a folyamatosan változó forgalmi rend sok autósnak tud meglepetést okozni.

veol.hu

Forrás: Horváth Virág / Veol.hu

Így történt olvasónkkal is, aki az Almádi út felől szeretett volna eljutni a Házgyári útra. A nyugodt reggeli autózásból aztán egy pillanat alatt lett pánik, amikor a jól megszokott egyenes vonalon a nagyáruházak irányába egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az út elfordul Székesfehérvár felé. Szinte azonnal egy kisebb pánik fogta el, hiszen attól félt, hogy valahol valamit rosszul értelmezett, és nem fog beérni munkahelyére. Természetesen nem így történt, hiszen ahogy arról korábban portálunkon is beszámoltunk,  a nyár során megnyitott Almádi út mellett az új teljes Budapest úti különszintű keresztezés is elkészült – a körforgalmi csomópontokkal együtt – amit a közlekedők 2021. november 15-én délutántól már birtokba vehettek. A 8. sz. főút új nyomvonalának kb. 700 m hosszú, bal pályája is ezzel egyidőben lett átadva, így a Litéri és a Füredi csomópont közötti szakaszon a bal pálya már 2×1 sávon járható. A tervek szerint december 21-től már kétszer két sávon használhatják ezt a szakaszt a közlekedők.

Térképen a változás
Forrás: NIF Zrt.

Mindebből látható, hogy továbbra is igaz a mondás: 

Soha ne rutinból vezessünk! 

Hogy segítsünk egy kicsit olvasóinknak, illetve azoknak, akik nem jártak mostanában Veszprém felé, autóba pattantunk mi is, hogy videónkkal bemutassuk, hogyan juthat el valaki a nagyáruházakhoz Herend felől.

Vezessenek óvatosan és körültekintően!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában