Háromszoros keret vidékfejlesztésre

2021.12.03. 15:24

Történelmi léptékű lehetőséghez jut a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program által történelmi léptékű lehetőséghez jut a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. A kormány döntése következtében megháromszorozódik a vidékfejlesztésre fordítható összeg.

Szijártó János

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Erről Nagy István agrárminiszter beszélt Somlójenőn, a jubilumi András-napi bormester találkozó pénteken, a rendezvény vendégeként. Maga a hagyományos program a gyakorlat és a tudomány jeles képviselőit hozza össze évről évre, hogy segítsen választ találni a kihívásokra, amelyekkel a szőlő és bortermelőknek szembe kell nézniük.

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A mostani esemény különlegességét az adta, hogy a Tornai Pincészet jeles évfordulókhoz érkezett ebben az évben, mivel alapításának hetvenötödik, az alapító Tornai Endre születésének 100. évfordulóját ünnepli. Az András-napi bormester találkozó pedig éppen húsz éve rendezték meg először. Erről és a pincészet elmúlt hetvenöt évéről a házigazda, Tornai Tamás tartott előadást. Az agrárminiszter gratulált a sikertörténethez, s úgy fogalmazott, szükség van a mérföldkövekre, amikor összegezhetők a múlt eredményei és vázolható egyfajta jövőkép.

Nagy István kiemelte, hogy a vidéken működő családi gazdaságok jelentősége elvitathatatlan a magyar agráriumban. Fontos szerepet töltenek be a munkahelyek létrehozásában, megtartásában és a mezőgazdasághoz kötődő hagyományok megtartásában. A tárca ezért megkülönböztetett figyelmet fordít a családi gazdálkodókra, őstermelőkre.

Forrás: Pesthy Márton/Napló

- Nem túlzás kijelenteni, hogy óriási lehetőséget biztosítanak a magyar vidék számára, az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító nemzeti költségvetésből 80 százalékkal kiegészített 4265 milliárd forint értékű források. A  kormány ezen döntése következtében megháromszorozódott a vidékfejlesztésre fordítható összeg nagysága - tette hozzá.

Amint elhangzott, csak a 2021-ben eddig megjelent új pályázati felhívások keretösszege megközelíti az 1100 milliárd forintot. A Vidékfejlesztési Programban meghatározott támogatási lehetőségek továbbra is nyitva állnak azok előtt, akik elkötelezettek a magyar agrárium fejlesztése iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában