Beruházás

2021.12.15. 17:30

Új településrész jön létre a félszigeten: Bölcsődét, óvodát és lakásokat építenek Tihanyban

Egymilliárd forintot meghaladó beruházással korszerű, energiatakarékos épületet hoznak létre Tihanyban, az Aranyház és a Kossuth utca kereszteződésénél, melyben 620 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból mintegy hetven férőhelyes óvoda, tizenkét férőhelyes bölcsőde épül, az önkormányzat pedig tizenkettő lakást alakít ki 400 millió forint saját erőből, illetve hitelből, hangzott el az alapkőletételnél szerdán. A munkával a tervek szerint jövő ősszel végeznek.

Kovács Erika

Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szép karácsonyi ajándéknak nevezte a beruházást, mellyel egy új tihanyi településrész jön létre, majd külön súlyt helyezett az együttműködésre és az összefogásra. –Magyarországnak és Tihanynak is előre kell menni, nem hátra. A mostani beruházás jelentős előrelépés az ország egyik legszebb települése életében, mellyel tovább gazdagodik, gyarapodik, vélekedett. A képviselő arról is beszélt, hogy az óvoda jelenlegi épülete továbbra is a közösség tulajdonában marad, illetve azt szolgálja a későbbiekben is. Elhangzott, a kormányzat elsőrendű feladatának tekinti a családok támogatását, a családalapítást, a gyermeknevelést. Fontos döntés, hogy kétmillió szülő kap vissza 600 milliárd forint befizetett szja-t, mely Európában más országban nem létező támogatás.

Forrás: Pesthy Márton/Napló

-A jövő generációjáról gondoskodni jó, és ez mindannyiunk felelőssége, feladata, hangsúlyozta Oláh Gábor, a Pénzügyminisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. Azt mondta, Magyarország figyelő gondoskodással tekint a gyermekekre, melyben meghatározóak az őket érintő jóléti alapellátások fejlesztése. Felidézte, 2017-ben még 2610 településen nem működött bölcsőde, az elmúlt négy évben viszont a kormányzati forrásokkal mintegy 70 ezer új bölcsődei férőhely jött létre.

- Tihanyban a meglévő óvodai épület elavult, a bölcsőde nem üzemel. Büszkék vagyunk arra, hogy együttműködéssel olyan korszerű intézmény épül, melyben mintegy hetven férőhelyes óvoda működik, fogalmazott a helyettes államtitkár, majd szólt az újabb, már kiírt fejlesztési pályázati lehetőségekről is. Ezekből a jövőben is támogatják például a mostanihoz hasonló beruházásokat, valamint a helyi gazdaságot, az út és turisztikai, az energetikai, az egészségügyi, valamint a szociális alapellátási fejlesztéseket.  

Tósoki Imre, Tihany polgármestere nagyon fontos eseménynek nevezte a falu életében a mostani beruházást, mellyel mintegy 162 millió forint vissza nem térítendő támogatásból 12 férőhelyes bölcsődét hoznak létre, ahol három új dolgozóra is szükség lesz. Ezen kívül 458 millió forintból mintegy hetven férőhelyes óvoda is épül, mert a mostani épület elavult, a fiataloknak pedig 12 lakást alakít ki az önkormányzat 400 millió forint saját erőből és hitelből. Mindezekkel reményei szerint helyben tudják tartani a családokat, a fiatalokat. -Arra még nem volt példa, hogy az önkormányzat épít helyi fiataloknak lakást, a mostani egy különleges lehetőség, fogalmazott a polgármester, aki köszönettel szólt az összefogásról, így a magyar kormány, Kontrát Károly államtitkár, Oláh Gábor helyettes államtitkár és Polgárdy Imre megyei közgyűlési elnök segítségéről. A köszöntők után elhelyezték a korszerű épület alapkövét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában