Kormányablak-ügyintézők

2021.12.09. 17:30

Ünnepélyes oklevélátadót tartottak a Megyeházán

33 tisztviselő tett sikeres vizsgát és szerzett kormányablak-ügyintéző képesítést megyénkben, ahol 2016 óta ez már a hatodik ilyen jellegű képzés volt. A képzettséget igazoló oklevelet ünnepélyes keretek között adták át a Megyeházán, december 9-én.

Molnár Sándor

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A képzést „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című, kiemelt projekt keretében szervezték meg Veszprém megyében. Az oklevél átadó ünnepségen jelen volt Almási Győző is. 

 

A Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében megjegyezte, hogy az elmúlt 10 év változásai megmutatták, hogy a kormányhivatalok és a járási rendszer kialakításával egy hatékony, rugalmas és az állampolgároknak, illetve a vállalkozásoknak is megfelelő közigazgatási rendszert sikerült létrehozni. Ebben nagy szerepet kapnak a kormányablak-ügyintézők, akiknek olyan széleskörű szakmai ismeretekkel kell rendelkezniük, hogy az ügyfeleket teljeskörűen kiszolgálhassák. A helyettes államtitkár felhívta az oklevelet szerzők figyelmét arra is, hogy a megszerzett tudásukat folyamatosan szinten kell tartaniuk, és a mélyen szántó szakmai ismeretek mellett – az ügyfelekkel való személyes találkozás miatt – mély elhivatottsággal kell rendelkezniük. 


Takács Szabolcs kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a területi közigazgatási rendszer 2011-es átalakításkor az ember került a középpontba és azt a célt tűzték ki, hogy elégedett ügyfelek távozzanak az államigazgatásból. Ehhez akkor is és most is jól képzett, motivált ügyintézőkre van szükség. Emlékeztette az oklevelet szerzőket, hogy ők az elsők, akikkel a kormányablakokban az ügyfelek találkoznak, ezért ők az „állam arcai”. Mint mondta: legyenek büszkék arra, hogy az államigazgatás részeként, a területi közigazgatásban szolgálhatják az ügyeiket intéző állampolgárokat. Kérte a kormányablak-ügyintézőket, hogy tartsák fent azt a jó képet, amely kialakult az ügyintézésről Veszprém megye 10 járásában, 14 kormányablakában és két kormányablakbuszában, emellett azt kérte még, hogy végezzék elhivatottan a munkájukat. 

 

A Megyeháza Lasztovicza termében megtartott ünnepség fogadással zárult. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában