Hogyan tovább?

2022.01.24. 14:07

Feloszlik a kisberzsenyi képviselő-testület?

Január 25-én, kedden önkormányzati ülést tart az ötfős kisberzsenyi képviselő-testület: feloszlik a grémium? - értesült olvasójától a Napló.

Juhász-Léhi István

- A hír igaz, lesz önkormányzati ülésünk, képviselői kezdeményezésre történik mindez, és kedden a testületi ülésen majd kiderül, hogy hogyan tovább - erősítette meg a hírt Molnár Csanád János, az alig százfős lélekszámmal bíró település polgármestere. 

Hozzátette, ha időközi választásra kerülne sor, az a település kasszáját terhelné, ami elmondása szerint egyébként is szűk. Az országos vészhelyzet június 1-ig áll fenn, addig biztosan nem lehet időközi választásokat kiírni, ám ha minden jól alakul, számításai szerint legkorábban ősszel kerülhetne sor minderre - már ha feloszlik a kisberzsenyi képviselő-testület.

És hogy miért szeretne egyik képviselőtársuk erre sort keríteni? A polgármester erre azt válaszolta, hogy nevezett képviselő "nem tud együttműködni társaival", és szerinte - mármint a képviselő szerint - "semmi nem úgy működik, ahogy kellene". 

- Egy kistelepülésről beszélünk, ahol gondot okoz az például, hogy a gépjárműadó nem helyben marad, és a tiszteletdíjak is nehézségekkel járnak - fogalmazott Molnár Csanád János.

Kiderült, hogy a három képviselőből az egyik nem akart lemondani a neki járó díjról, a község alpolgármestere bruttó 10 ezer forintról, míg a település vezetője közel 40 ezer forintról mondott le. 

- A költségvetésünk az idei esztendőre mínuszos, ezért egy felelősségteljesen dönteni tudó képviselő nem szavazhat úgy, hogy további terheink adódjanak - magyarázta a polgármester, aki elmondta azt is, hogy három Magyar falu programos pályázatuk révbe ért, így 3,4 millió forintért új játszóteret tudtak átadni. Emellett eszközbeszerzésük is sikerrel járt - ez több mint 2 millió forint volt. Mindezek mellett az a tenderük is befutott, amivel a kutyák ivartalanítása és oltása lett megoldott. De örülhettek a kisberzsenyiek annak is, hogy több mint 200 méteres járda újulhatott meg a faluban; ebben a 4,5 milliós támogatás mellett 2 millió forint volt az önerő.

- Ebben a pandémiás időszakban annak kellene örülni, ami megvalósult.... - mondta Molnár Csanád János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában