Vasúti baleset

2022.01.08. 14:57

Fiatalok tragédiája: Sümegen temették el Gergőt

Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a 19 éves Gergőt a sümegi temetőben, szombat délután, ahol családján kívül sokan búcsúztak tőle. A fiatal röplabdás előtt nagy jövő állt az élsportban, sírját beborították a fehér virágok.

Kovács Erika

A fiú egy autó utasaként, három másik fiatallal együtt hunyt el vasúti balesetben Tapolcánál, újévkor. Az élvonalbeli röplabdázótól megható gondolatokkal búcsúzott családja, barátai, sporttársai, edzői és a Magyar Röplabda Szövetség.

A búcsúzáson részt vettek mások mellett Sümeg és Csabrendek vezetői, képviselői, a sümegi várkapitány és családja, valamint a partner települések delegációi. 

A gyászbeszédben egyebek mellett elhangzott, az ember tehetetlenül néz maga elé, és azt kérdezi, miért kellett ennek megtörténnie, ezekkel a gyerekekkel? Csak a könnyek és semmi más nem mondhatja el, amit a gyászolók éreznek. A család az a hely, ahol a szeretet elkezdődik, és soha nem ér véget, a fiú ilyen példaértékű, összetartó helyre született, ahol a szülők mindent megtettek a három gyermekért. Bátyja barátja, sporttársa is volt egyben, nővérével bensőséges kapcsolatban állt, a nagyszülők éltek-haltak unokáikért. Gergő céltudatos, alázatos, tisztelettudó, udvarias, ragaszkodó és becsületes ember volt, családjával gyengéd, társaival szemben vidám, bohém is. Utóbbiakkal sok közös élményben, sportprogramban volt része, melyekre barátai nagy szeretettel gondolnak vissza. Egyikük így fogalmazott, „A tragédia óta keresem a választ, hogy miért? Hogyan? Miért te? Miért ti?” Gergő profi röplabdás karrierről álmodott, és ezért mindent megtett már kiskorában is. A Fino Kaposvár meghatározó játékosa volt, melynek vezetése visszavonultatta a fiatal tehetség 14-es számú mezét. 

 

–Amiért küzdöttél, Gergő most a világon semmit sem ér! Mert most csak csend van és döbbenet! – emlékeztek a gyászolók. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában