Segítik a továbbtanulókat

2022.01.26. 06:50

Nyolc egyetem mutatkozott be az ipari pályaorientációs napján

Pályaorientá­ciós napot rendezett hétfőn a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma.

Juhász-Léhi István

Három éve indították útjára a kezdeményezést az ipari technikumban Fotó: iskola

Három éve indították útjára a kezdeményezést az ipari technikumban Fotó: iskola

– Az iskoláknak feladatuk, hogy a diákokat segítsék a továbbtanulásban – hangsúlyozta a Naplónak Kobán László, az oktatási intézmény igazgatóhelyettese. – Eddig ugyanis a középiskolákban a pályaorientáció azt jelentette leginkább, hogy az általános iskolásoknak mutatjuk be intézményünket, képzéseinket azért, hogy tudjanak választani. Három éve gondoltuk úgy, hogy a saját tanulóinknak is segítünk, és nekik tartunk egy ilyen napot – fűzte hozzá. 

Talán nem túlzás, hogy a veszprémi ipari a megye egyik legnevesebb szakképző intézménye, országosan is a legjobb tizenötben vannak a technikumok között. Nem is meglepő, hogy az itt tanulók 70-80 százaléka továbbtanul. Hétfőn nyolc egyetem – mások mellett a BME, az ELTE, a Miskolci Egyetem, vagy éppen a mosonmagyaróvári kampusz – mutatta meg magát. 

– Kiemelem a veszprémi Pannon Egyetemet, amellyel iskolánk régóta kiváló kapcsolatot ápol, és most négy kara mutatkozott be – mondta lapunknak Kobán László, aki úgy folytatta, hogy a rendőrség és a Magyar Honvédség is elfogadta a felkérést, míg az iparis szaktanárok a nyelvvizsgákról adtak tájékoztatást. A helyi Continentaltól is érkeztek szakemberek, akik azt mutatták meg, hogy miként néznek meg egy-egy motivációs levelet vagy interjút – az asztal másik oldalán. 

A 13/C-s Szegedi Máté három előadásra jelentkezett: a BME és a Pécsi Egyetem informatikai karát megnézte és hallgatta, mellettük még a honvédség katonai toborzását. A jelentkezését beadta, tovább szeretne tanulni, reményei szerint az informatika lesz fókuszban a továbbiakban is. 

Kavalecz Gábor, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója kérdésünkre, hogy miért jelentős egy-egy ilyen nap a centrum életében, úgy válaszolt: minden pályaválasztási program fontos számukra. 

– Bent vagyunk az iskolában, és van egy képünk azokról a cégekről, ahol a tanulóink később elhelyezkednek – mondta lapunknak. – Nagyon jó kezdeményezés, amit az ipari technikum létrehozott. A gyerekek akár már ezen a rendezvényen kapcsolatokat tudnak kialakítani az itt bemutatkozó cégekkel. 

A főigazgató egyúttal megjegyezte: a technikumban több mint 900 gyerekért felelnek, akiknek az igényeit igyekeznek kielégíteni. Az intézményben (amely immár több mint 70 esztendős múlttal büszkélkedhet) nagyon komoly szakmai munka zajlik, egy-egy szakra nem ritka a tízszeres túljelentkezés. Ezért hiszik, hogy jó úton haladnak, és igyekeznek az oktatáshoz minden feltételt megadni. 

Megragadtuk az alkalmat és megkérdeztük, milyen lesz a második félév a Veszprémi Szakképzési Centrum intézményeiben. 

– Azzal a rendelkezéssel, hogy kötelező a koronavírus elleni védőoltás a tanároknak, illetve azzal, hogy a 12–18 éves korosztálynak oltási akcióhetet tartottunk, az oltás megerősítése volt a cél. A nálunk foglalkoztatott pedagógusok be vannak oltva, ezért hiszem, hogy az oktatás zavartalan lesz. Bízom benne, hogy amíg kell, itt leszünk az iskolában fizikailag is. Ennek a súlyát és felelősségét a tanárok és a diákok egyaránt érzik – mondta határozottan Kavalecz Gábor főigazgató. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában