Megújul a tó környéke

2022.01.27. 06:50

Teljesen átalakul a veszprémiek kedvelt közparkja

A Séd-völgyi rehabilitáció keretében futókör épül, megújul a mesejátszótér, és a vidámparki tó környéke is újjászületik.

Juhász-Léhi István

A játszóteret a gyerekek veszik majd örömmel birtokba Fotó: látványterv

A játszóteret a gyerekek veszik majd örömmel birtokba Fotó: látványterv

Brányi Mária alpolgármester felelevenítette, 2010-ben adták át a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében projektet. Két kilométer hosszan, közel nyolchektáros összterületen újult meg a közpark azzal a céllal, hogy a városi közösség a szabad idejében ezt a területet használja. A terület betölti szerepét, ám ahhoz, hogy a jövőben is így legyen, nemcsak karban kell tartani a helyet, hanem például az elhasználódott elemeket fel kell újítani és újabb funkciókkal kiegészíteni. 

– Egy olyan élettere lett a városnak a hely, amelyhez turisztikai szolgáltatások is kapcsolódnak – mondta. A beavatkozások egy része már zajlik. Van olyan, amelyik a beruházási szakasz előtt áll, és vannak olyan projektelemek, melyekre készül a város. 

Brányi Mária örömmel számolt be sokak régi álmáról, arról, hogy kültéri, 1,2 méter széles rekortán futópálya épül a völgyben. A futókör 815 méter hosszú lesz, és a Betekints területén valósul meg. A Békás kapunál található parkolótól indul, és a Séd két oldalán ovális idomok zárják közre. A beruházás 140 millió forint költségű és egyedi konstrukcióban valósul meg, hiszen a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége biztosítja a forrás 30 százalékát, a maradék önrészt pedig az „Európa kulturális fővárosa” biztosítja. A futókört még az idén szeretnék átadni. 

Brányi Mária alpolgármester Fotó: Balogh Ákos/Napló

Kovács Zoltán, a polgármesteri hivatal városüzemeltetésiiroda-vezetője további részleteket árult el. Megújul a vidámparki tó és annak építményei. Tavaly szeptemberben kötöttek szerződést a kivitelezővel, aki bruttó 20 millió forintért vállalta a megújítást – március végéig. A tóban lévő iszapot és az öreg növényzetet eltávolították, de az elöregedett pallóút, korlátok és padok is újjászületnek. 

A népmesék játszóteréről Salga Balázs, a VKSZ Zrt. városgazdálkodási igazgatója beszélt. A 2011-ben átadott játszóteret sokat használják a helyiek, ezért kérték a véleményüket. A korábbiakkal ellentétben ott lesznek szilárd járdafelületek. Az újragondolásnál figyelembe vették, hogy a közeg nedves, ami nem tesz jót az eszközöknek, így a fém felé mozdultak el. 

Megújulnak az úgynevezett ütéscsillapító felületek is, ezért esztétikusabb, öntött gumiburkolatok lesznek a helyén. Padokat, asztalokat, baba-mama padot és hintát is telepítenek. Egy autentikus szekér is kikerül majd a játszótérre, csakúgy, mint csúszdák, mászóeszközök. A kivitelezés bruttó 63 millió forintba kerül, az átadási határidő április közepe. 

Ismertették a Veszprém-­völgyi kisvonat felújításának folyamatát is, amelyben helyi lokálpatrióták segítségével a kisvonat egy hosszú és két rövid kocsija újult meg. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában