Fiatalodik a lakosság

2022.01.18. 20:00

Új bölcsődét adtak át Ősiben

Több mint 100 millió forintba került annak a bölcsődei épületnek a kivitelezése és berendezése, amelyet kedden adtak át hivatalosan Ősi községben.

Szabó Péter Dániel

Ünnepélyes szalagátvágás a bölcsőde bejáratánál. Lencsés Rudolf önkormányzati képviselő, Kotzó László polgármester, Újvári Ágnes óvodavezető-helyettes, Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlés alelnöke és Kontrát Károly országgyűlési képviselő

Forrás: Szabó Péter Dániel

A járványhelyzet miatt szűk körben rendezett átadó ünnepségen Kotzó László, a település polgármestere elmondta, nagy örömükre az elmúlt 10 évben Ősi egyre vonzóbb településsé vált a fiatal családok körében, folyamatosan növekszik a község lélekszáma. – Ám a fiatalodó lakosság új kihívást, megoldandó feladatot is jelentett az önkormányzat számára. Hamar szűkösnek bizonyult az óvodában kialakított mini-bölcsőde létszámkerete, ezért egy új bölcsőde építésére pályázatunk. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül sikerült is forrást nyernünk a beruházáshoz, s hosszas előkészületek után 2020 végén elindulhatott a kivitelezés. Egy korszerű, minden igényt kielégítő épülettel lett gazdagabb Ősi, ahol immár a három év alatti gyermekek elhelyezésére is kulturált körülmények között van lehetőség. A felvehető gyermekek létszáma maximum 14 fő, jelenleg a próbaüzem folyik a bölcsődében – összegzett Kotzó László polgármester. 

Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról beszélt, az ilyen jellegű beruházások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok több gyermeket tudjanak vállalni, s érezzék, a társadalom ebben támogatja őket. Kiemelten fontos ugyanis, hogy az édesanyáknak a szülést követően lehetőségük legyen visszailleszkedni a munka világába, s ennek segítésére megfelelő intézményrendszer, például egy helyben működő bölcsőde álljon rendelkezésre. 

Kotzó László és Kontrát Károly az új bölcsőde teraszán 
Forrás: Szabó Péter Dániel

– A magyar jövő alapja a magyar gyermek. Épp ezért a magyar kormány célul tűzte ki, hogy minden édesanya, aki igénybe szeretné venni a bölcsődei szolgáltatást, az megtehesse. 2022 végére 70 ezer új bölcsődei férőhely a kitűzött cél, amelynek része az Ősiben kialakított új, modern bölcsődei épület is. A térség országgyűlési képviselőjeként örömmel hallottam, hogy az elmúlt évek fejlesztései - például a települést Várpalotával összekötő út felújítása – egyre vonzóbbá teszik Ősit a fiatal családok előtt – hangsúlyozta az átadóünnepségen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában