Fontos a megelőzés!

2022.02.04. 07:00

Ma tartják a rák elleni küzdelem világnapját

A rák elleni küzdelem február 4-i világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés, a megfelelő kezelés fontosságát.

Polgár Bettina

Hörömpöly Imréné, a 44 tagot számláló pápai Megújulás Klub vezetője

A megelőzés és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet a 44 tagot számláló pápai Megújulás Klub is. Hörömpöly Imréné klubvezető a Naplónak nyilatkozva elmondta, a tavalyi évre még erőteljesen rányomta bélyegét a koronavírus-világjárvány, júniustól tudtak csak találkozni a klubtagokkal, egyébként pedig interneten vagy telefonon tartották egymással a kapcsolatot. 

A klubvezető kifejtette, a járvány miatt csak óvatosan tudtak programokat szervezni, ám lehetőségük nyílt közösen kirándulni, klubfoglalkozást tartani, találkozni a társklubok tagjaival.

Hörömpöly Imréné elmondta, emellett lehetőségük nyílt köszönteni a támogatókat, valamint októberben a mellrák elleni küzdelem jegyében a hagyományos figyelemfelhívó sétát is megtartották. Az eseményen hangsúlyozták, hogy az Országos Onkológiai Intézet felmérése szerint Magyarországon élete folyamán minden kilencedik-tizedik nőt érint az emlőrák, a gyógyulás legfontosabb alapfeltétele pedig ennek korai felismerése. Ebben segít az önvizsgálat és a szűréseken való rendszeres részvétel. 

A megelőzés jegyében a járvány előtt rendszeresen egészségvédő napot is szervezett a Megújulás Klub és a Farkasgyepűi Egészségfejlesztési Iroda. Ilyenkor különféle szűrővizsgálatokon és előadásokon vehettek részt az érdeklődők, valamint dietetikus segítségével egészséges ételeket is készítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában