Beszélgetés a színházigazgatóval

2022.02.27. 19:30

Megépülhet a Malomkapu látogatóközpont Tésen

Közéleti, irodalmi fórumot tartottak a hétvégén Tésen. Szó volt többek közt a falu elmúlt években megvalósított fejlesztéseiről és beadott pályázatairól.

Rimányi Zita

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Fodor-Bödös István János polgármester a Tésen megrendezett fórumon Fotó: Rimányi Zita/Napló

Továbbá a kultúráról és mindennapi felelősségeinkről, például a béke fenntartása terén. Vers, irodalmi idézet hangzott el.

 

 

– Az elmúlt években mintegy nyolcszázmillió forint értékben kapott falunk fejlesztési támogatást. Csak az infrastruktúrára mintegy háromszáz millió forintot fordíthattunk, emellett humán célokra, rendezvényekre jutott pénz és az utak állapotának javítására. Óriási előrelépést jelent ez. Nemrég pedig megszületett arról a döntés, hogy a Veszprém 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program keretében kilencvenmillió forintot nyertünk a régi bisztró épületének megvásárlására. Itt alakíthatjuk ki a Malomkapu kulturális centrumot, egy olyan látogatóközpontot, amelyben méltó módon fogadhatjuk az ide érkező turistákat, akik megnéznék látnivalóinkat, például műemléknek számító szélmalmainkat. Idén év elején szintén számos pályázati kiírás nyújtott lehetőséget arra, hogy támogatást igényeljünk. Mintegy négyszázmillió forint értékben kértünk forrást, így a továbbiakban ugyancsak szép perspektíva nyílik településünk előtt – mondta el Fodor-Bödös István János polgármester a tési fórumon és hangsúlyozta: mindez nem valósulhatott volna meg Ovádi Péter országgyűlési képviselő segítsége nélkül, aki a rendezvényt szervezte. A faluvezető szavai szerint azért nem tudott részt venni rajta, mert ebben egészségügyi probléma gátolta. 

 

 

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója Pilinszky János egy versét szavalta el mély átérzéssel és annak kapcsán megjegyezte: a költő sorai összességében is rövidek, mégis egy egész világ bontakozik ki belőlük. Arról beszélt, hogy komoly dolgokban nem lehetünk meggondolatlanok. Kis mozzanatoknak nagy hatása lehet, főleg a téren, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Ezért szükséges a felelősség tudatosítása. Úgy véli, imádkoznunk kell a békéért és el kell fogadnunk a másikat, kezet kell nyújtanunk egymásnak. Enélkül nem élhetjük túl a napokat szerinte és véleménye alapján nincs túl sok időnk arra, hogy jót tegyünk, hisz rövid az élet, meg kell tehát ragadni minden apró lehetőséget erre. Szavait egy Shakespeare-idézettel húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában