Rendhagyó és fontos beruházás

2022.02.01. 17:30

Példaértékű állatmenhelyet és kompetencia-központot építenek Veszprémben

Elhelyezték az országosan példaértékű állatmenhely, illetve kompetencia-központ alapkövét Veszprémben, az északkeleti útgyűrűnél levő Rab Mária-forrás bejáratánál, amit történelmi pillanatnak nevezett Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő.

Kovács Erika

Török László igazgató (balról), Boross Ottó ügyvezető igazgató, Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter miniszteri biztos, országgyűlési képviselő elhelyezik az állatmenhely, illetve a képzési és közösségi központ alapkövét

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Ovádi Péter miniszteri biztos, képviselő úgy fogalmazott, a központ egy mintaprojekt, melyre nagyon büszkék lehetünk. - Mi, veszprémiek szeretünk mindenben az elsők lenni, iránytűként szolgálni a többi település számára. Azt a célt fogalmaztuk meg, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe szeretnénk tartozni állatvédelem tekintetében is, melyhez példát kell mutatni - hangsúlyozta. 

Megjegyezte, a felelős állattartásra már az óvodában, iskolában fel kell hívni a figyelmet. Az állatvédelem eredményeiben, sikereiben ugyanis alapvető jelentősége van a felelős generációnak, mely figyel az állatokra, a természetre. Méltatta a civil szervezetek, az állatvédő egyesületek, a vadmentők munkáját, kiemelten fontosnak tartotta a támogatásukat, mert ők adják az állatvédelem gerincét, szebbé és jobbá teszik a környezetet. 

Beszélt arról is, hogy a központ tehermentesíti a menhelyeket, majd köszönettel beszélt a civil szervezetek segítségéről az előkészítésben, az önkormányzat a helyszínt biztosítja, a minőségi működést a Veszprémi Állatkert garantálja.      

Rendhagyónak és fontos beruházásnak nevezte Porga Gyula, Veszprém polgármestere a központot. Kiemelte, alapvető cél a megyeszékhelyen a felelős állattartás népszerűsítése egy közösségbarát létesítménnyel, menhellyel, illetve, képzéssel, oktatással, amit most felépítenek. – Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon ezt a különleges, rendhagyó kompetencia-központot Veszprémben tudjuk létrehozni - fogalmazott. 

Reményei szerint a központ példája nyomán sok hasonló létesítmény is megépül majd az országban. A polgármester köszönettel beszélt Ovádi Péter miniszteri biztos egész országot érintő állatvédelmi munkájáról, illetve a konszenzusról, amit ezzel a politikában is megvalósított. Aláhúzta a képviselő meghatározó szerepét a mintaközpont létrehozásában.

Török László, az állatkert igazgatója felidézte az alapkőletétel előtti jelentős, ám nem látványos munkát, így a tervezést, az egyeztetéseket, a terület rekultivációját, illetve megtisztítását. Már a csatornázáson dolgoznak, nemsokára építik a kerítést és hozzák az előkenneleket. Az első ütemet idén őszre befejezik. 

A köszöntők után a szónokok és Boross Ottó, a kivitelező Vemévszer Kft. ügyvezető igazgatója elhelyezték az alapkövet, benne egyebek mellett az Állatvédelmi kódex szövegét, gyermekrajzokat és az Irány Európa élmezőnye című kiadványt.  

A központról korábban megírtuk, ötszázmillió forint kormányzati támogatással országosan példaértékű állatmenhelyet, illetve kompetencia-központot építenek Veszprémben, amit mérföldkőnek nevezett az állatvédelemben Ovádi Péter. Az állatkert igazgatója pedig arról beszélt, hogy örülne annak, ha az állatvédelem az emberek körében természetes, mindennapos lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában