Mérföldkő az oktatásban

2022.02.18. 17:31

Új notebookokat kaptak a füredi gimnázium diákjai, tanárai

Kormányzati program keretében új notebookokat adott át Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő és Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár Balatonfüreden, a Lóczy Lajos Gimnáziumban.

Kovács Erika

Forrás: Kovács Erika/Napló

Az átadáson részt vett mások mellett Bóka István polgármester is, akinek, ahogy elhangzott, meghatározó szerepe volt az intézmény teljes felújításában, bővítésében.  

- Napjainkban egyre fontosabb a digitális készségek fejlesztése, főként az oktatási intézményekben. Így nagy öröm számunkra, hogy Magyarország kormányának és az Európai Uniónak köszönhetően mintegy 120 ezer eszköz országos kiszállítása kezdődhetett meg a napokban. Célunk, hogy 2025 végéig a programhoz csatlakozó köznevelési intézményekben minden, az 5-12. évfolyamon tanuló diák rendelkezzen ilyen eszközzel - fogalmazott Kontrát Károly. A képviselő méltatta a gimnázium felújítását, bővítését, a munkálatokat kísérő kivételes helyi, kormányzati összefogást, amit örömmel támogatott. Mérföldkőnek nevezte a korszerű eszközök átadását, mert használatuk alapvető a diákok, pedagógusok, szülők életében. Ezt jelezte a járvány alatti digitális oktatásra történő átállás, melyért az érintettek minden elismerést megérdemelnek. A képviselő méltatta, hogy elsőként a balatonfüredi gimnáziumban adták át a digitális eszközöket, és reményei szerint a program folytatódik kettes számú választókerületében.   

Forrás: Kovács Erika/Napló

Kisfaludy László helyettes államtitkár rámutatott, a jövő oktatásának egyik kulcsa a digitalizáció. – Napjainkat is ennek jegyében éljük, legyen szó oktatásról, egészségügyről. Előbbiben különösen fontos szerepe van például a diákok munkaerő-piaci felkészítése miatt. 

A helyettes államtitkár nagyon fontosnak nevezte a digitális oktatási stratégia 2016-ban történt elindítását, amikor az iskolákba több mint 100 ezer eszköz került, melyeknek 2020 elején a járványban, az új digitális munkarendnél kiemelten fontos szerepük volt. A zökkenőmentes átállásban meghatározó szerepet töltöttek be a pedagógusok. A kormány döntött a digitális oktatás folytatásáról, így mostantól négy év alatt példátlan, nagy volumenű beszerzés történik: minden 5–12. évfolyamon tanuló diák felmenő rendszerben megkapja a korszerű eszközt. Ezekben a hetekben a 9. évfolyamosok, még idén az 5., utána a belépő évfolyamok jutnak hozzá, ezzel 560 ezer tanuló kap digitális eszközt, amit használhat az iskolában és otthon, aztán meg is veheti. A programban 55 ezer pedagógus is hozzájut az eszközhöz. – Cél a diákok kreativitásának fejlesztése, így a későbbiekben programozható robotok, drónok és egyéb eszközök színesítik, gazdagítják az oktatást. Veszprém megyében a most rendelkezésre álló 120 ezer darabból 2647 eszközt osztanak szét.  

Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő: Napjainkban egyre fontosabb a digitális készségek fejlesztése, különösen az oktatási intézményekben

Forrás: Kovács Erika/Napló

Duna Katalin iskolaigazgató köszönettel szólt a kormányzati programról, majd kiemelte, a gimnáziumba 227 notebook érkezett, amit a 9. évfolyam öt osztályának 165 tanulója vehet át, valamint azok a pedagógusok, akik nem rendelkeztek hasonlóval. A köszöntők után jelképesen átadtak egy-egy eszközt, amit Csima Zsolt 9. osztályos tanuló, a szülők nevében Rózsahegyi Tibor, a gimnázium pedagógusai közül pedig Kocsis András vett át. Azt mondták, hasonlóra még nem volt példa Magyarországon. 

Mint ismert, a program célja összesen 615 ezer notebook beszerzése 2025 végéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában