Az unokája emlékezett Var­jas Gézára

A faluház nagytermében, egykori szülőházában emlékbeszédet mondott Varjas Géza nyugalmazott egyetemi magántanár, a fizikai tudományok kandidátusa, Var­jas Géza, a kommunista diktatúra áldozatává vált nagygazda unokája.

– Nagy megtiszteltetés, hogy ahonnan elűztek minket, aztán elmenekültünk, oda baráti módon visszafogadtak, és a nagyapám emlékét megőrizték – mondta. – Azért is fontos a múltra emlékezni, mert aki a múltját elveszíti, elveszíti a jövőjét is. 

A vendégek síri csendben hallgatták, hogy gyerekkorát – aminek eleje felhőtlen és boldog volt – ebben a házban töltötte, hiszen a gazdasági nehézségek ellenére Varjas Géza nagyapja kiváló gazdaként és tehetséges borászként erős gazdaságot épített fel, amivel biztosította a gondtalan életet. 

– Nagyapám kiváló ember volt, mindenkinek segített – fogalmazott az unoka. – Ez a ház a háború végén tele volt háborús menekülttel, de támogatta az egyházakat is. Mindez azonban nem tartott sokáig, hiszen jött a kötelező terménybeszolgáltatás, a gazdákat megnyomorító intézkedések. Arra kötelezték, hogy a gazdaságának az értékét többszörösen meghaladó összegben jegyezzen békekölcsönt, amit nem tudott volna kifizetni. Ha azt aláírja, akkor azért büntetik, ha nem írja alá – ez történt –, akkor abból lehet baj – mesélte az unoka. 

– Lett… Varjas Gézát az Ál- lamvédelmi Hatóság (a magyarországi kommunista párt- állami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948–1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt) emberei elvitték, és olyan belső sérüléseket szenvedett a verésektől, hogy két napon belül elhunyt – emlékezett az unoka. – A szörnyűségek ezzel nem értek véget.

Kilakoltattak bennünket, és semmit sem hozhattunk magunkkal. A Stefanovszky-házba zsúfoltak össze minket, ahol a Rákosi-rendszer által generált légkörben édesanyám testvére, Stefanovszky Magdolna ezt nem bírta elviselni, és eldobta magától az életet. A család többi tagja elmenekült. Varjas Géza a tanulásban talált némi vigaszt. 

– Hálás vagyok a falunak, az önkormányzatnak, az 56-os szövetségnek azért, hogy megemlékeznek nagyapámról, arról az időszakról, és elősegítik az egyetértést – mondta. – Azt szeretném, hogy soha többet a Rákosi-korszakhoz hasonló szörnyűség ne történhessen meg velünk.