Gazdaság-újraindítási program

2022.03.24. 14:00

Befejeződött az ajkai iskola energetikai korszerűsítése

Befejeződött a Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttesének energetikai felújítása, amely a Gazdaság-újraindítási program keretében valósult meg 73,6 millió forintból, ebből a támogatás összege 72,5 millió forint volt.

Molnár Sándor

Az ünnepségen Navracsics Tibor, Egyházi Andrea, Horváthné Mikuláskó Mónika és Fenyvesi Zoltán a nemzetiszínű szalag átvágásával jelképesen is átadták a beruházást

Forrás: Györkös József

Az elnyert támogatásból az iskola belső fűtési rendszerét újították meg, radiátorokat, csöveket cseréltek mind a József Attila, mind a Fürst Sándor utcai épületben. A munkálatok 2021. november 15. után kezdődtek, és a kivitelező cég december 31-ig vállalta a befejezést. Erre az időszakra teljesen átszervezték az oktatást, hogy minél rugalmasabban és a lehető legkevesebb kellemetlenséggel valósulhasson meg a felújítás. 

A Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium aulájában megtartott ünnepségen Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte, hogy látszik, hogy az ajkaiak a jövőben gondolkodnak, hiszen az oktatás-nevelés fejlesztése nem a jelent, hanem a jövőt szolgálja. Ezek a beruházások csak pillanatnyi komfortot jelentenek az itt dolgozóknak, de ennél sokkal fontosabb, hogy a diákok - akik a jövőt jelentik - olyan körülmények között tanulhassanak, amely az igényességet már a kezdetektől fogva beléjük táplálja, hogy a jövő Magyarországa még igényesebb legyen, mint a jelen Magyarországa – fogalmazott a kormánybiztos. 

Egyházi Andrea tankerületi igazgató kiemelte, hogy a Pápai Tankerületi Központ nagy hangsúlyt fektet intézményei gazdaságos működésére, melynek jelentősége – az energia világpiaci árának növekedése miatt – nagymértékben felértékelődött napjainkban. A munkálatok során kicseréltek a József Attila utcában 113 radiátort, míg a világítás-korszerűsítés keretében 250 energiatakarékos, nagyobb fényerejű led-lámpát építettek be. A Berzsenyi utcában 99 radiátort és a csöveket cserélték ki. A felújításokkal csökkennek a fenntartási költségek, és javul az itt dolgozók és a tanulók komfortérzete. A munkák véglegesen a nyári karbantartás során fejeződnek majd be, amikor lejavítják a falfelületeket és kifestik a folyosókat és a tantermeket.

Horváthné Mikuláskó Mónika intézményvezető megjegyezte, hogy a Fekete-Vörösmartyra a hagyományokat tiszteletben tartó, folyamatos innováció a jellemző, amire rendkívül büszkék. Tudják, hogy a pedagógiai és szakmai innováció mellett legalább ilyen fontos a tanítás, a tanulás környezete is, hiszen ha az ember jól érzi magát, komfortérzete nem szenved hiányt, akkor sokkal jobban teljesít – fogalmazott az intézményvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában