Ércbe metszve

2022.03.30. 16:00

Emléktáblát avattak Tapolca egykori rabbijainak tiszteletére

Az ózsinagóga falán helyezték el azt az emléktáblát, amely a város egykori rabbijai tiszteletére készült.

Tóth B. Zsuzsa

Navracsics Tibor, Dobó Zoltán polgármester és Neszler Imre Attila avatta fel az emléktáblát

Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az emléktábla avatási ünnepségén Navracsics Tibor kormánybiztos méltatta a zsidóság egykori meghatározó szerepét. – A vészkorszakban tört meg valami, addig a több évszázados együttélés nem firtatta az etnikai hovatartozást, hanem mindenkit érdemei szerint fogadott el, és lehetővé tette, hogy Magyarország egész Európában mutassa a nemzetek békés egymás mellett élésének példáját. A vészkorszak örök figyelmeztető jel kell hogy legyen számunkra, muszáj emlékeznünk rá minden közösségben. 2013 őszén a magyar állam felelősségét miniszterként magam elsőként ismertem el, mert sajnos az államgépezet akkor kiszolgálta az aljas parancsokat, amelyek a hazai zsidóság eltűnéséhez vezettek. De nem tűntek el teljesen, itt vannak, láthatjuk. Nem engedhetjük, hogy olyan szellemiségű politikusok, akik - akár csak részben is - magukénak vallják az antiszemitizmust, a magyar politikai életben meghatározó szerepet kapjanak. Figyelnünk kell arra, hogy náci karlendítő politikusok ne kerülhessenek be a Parlamentbe – mondta a kormánybiztos. 

Az egybegyűlteket a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke, Neszler Imre Attila köszöntötte. – Az emléktábla nevesíti az épületet, annak építtetőjét és az egykor itt szolgálatot teljesítő rabbikat. A külföldről ide érkező látogatók kedvéért két nyelven készült, így ez a város első ilyen emléktáblája – mondta az elnök, és megköszönte az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy támogatja az egyesület munkáját. 

Hangodi László történész beszédében emlékeztetett, hogy a többvallású Tapolcára 1703-ban költözött a Rajna vidékéről Lessner Mózes Juda és családja, ők lettek a mezőváros első zsidó vallású polgárai. - A 18-19. században a katolikus polgárság mellett a második legnagyobb lélekszámú közösség már a zsidóság volt, amely templomot építtetett, rabbit fogadhatott. A városiasodás tekintetében sem volt elhanyagolható a jelenlétük. A város képe máig őrzi emléküket, elég csak az épületekre néznünk. Tapolca történetének vannak eltűnt és lappangó templomai, utóbbiak szép példái közé tartozik az ózsinagóga, amely 1813-ban épült. Annak fennmaradt részleteit már több évtizede kutatták, 2016-tól pedig elkezdődött az épület vizsgálata a tulajdonos Neszler Imre Attila jóvoltából. Az ózsinagóga kibontakozva a többrétegű vakolat alól, mára megmutatta szebbnél szebb külső és belső részleteit a késő barokk boltozatindításoktól és női karzat befalazott boltíveitől kezdve a tórafülke megtalált és kibontott üregéig. Leszner Mózes Júda építtetésének köszönhetően az épület volt a város első zsidó temploma, amelyben 1863-ig gyakorolhatta a vallást az egyre gyarapodó zsidó közösség a rabbik, Löbl Ignác, Breier Izrael, Mojseles Jakab, Neuhaus Ábrahám lelki vezetésével. Utóbbi 1848 előtt már magyar nyelven hirdette itt az igét – mondta a történész, és örömét fejezte ki, hogy a rabbik emlékét mától ércbe metszve őrzi az ózsinagóga külső falán elhelyezett tábla. Emlékezteti a jelent és a jövőt arra, hogy a város történetének vannak hajdani, tevékeny szereplői, akikre büszkék lehetnek a helyiek és akiket nem szabad feledniük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában