Történelmi nap

2022.03.07. 17:30

Hazajöttek: Nagyvázsonyra látogatott a Zichy család

2022. március 5-e történelmi nap volt Nagyvázsony életében, A Zichy család 60 évvel a Vázsonyból történő elköltözése után, először látogatott hivatalosan haza az ősi „sasfészkébe”, Vázsonykőre.

Napló

Zichy Mihály történész is előadást tartott Nagyvázsonyban

Forrás: Szervezők

Az illusztris vendégek a megérkezést követően ellátogatottak a Zichy-kastélyba is, majd a Reményi Antal Rendezvényházban vettek részt egy emlékezetes előadáson. 

 

 

A Zichy család Nagyvázsony helytörténetének legmeghatározóbb famíliája. Vázsonykő birtokát 1649-ben kapta meg Zichy István győri vicegenerális, majd egy megszakítással egészen 1947-ig volt a család egyik legfontosabb székhelye. A Zichyk 236 éves vázsonyi jelenléte alatt felvirágzott a család előnevét adó Vázsonykő. A mezőváros feléledt a tetszhalálból: megújult a Szent István-templom, elkészült a Szent Ilona-templom, elkészült a Zichy-kastély és sok más műemlék és műremek. A család egészen a '60-as évek közepéig élt Vázsonyban, azóta csak családi találkozók alkalmával érkeztek ősi fészkükbe – tudtuk meg Kandikó Csanád helytörténésztől. 

 

 

2022. március 5-én az egykori kisiskola nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, szó szerint még a színpadon is ültek. Az estet Fábry Szabolcs Nagyvázsony polgármestere nyitotta meg, utána Kandikó Csanád mutatta be röviden a Zichy család Vázsonykőre kerülésének történetét. Az est fénypontját az utolsó vázsonyi gróf, Zichy Pál unokája és dédunokája,  Zichy Mihály történész és Zichy Pál a Magyar Történelmi Családok Egyesülete elnökének előadása jelentette. 

 

 

A színvonalas esten rengeteg, eddig sosem látott fotót láthatott a közönség. A Zichy-leszármazottak előadásán megismerhették a grófi család mindennapjait, a kommunista rendszer kiépülését követő szenvedéseit, különös tekintettel Zichy Péter recski fogva tartására. 

Kandikó Csanád helytörténész mutatta be röviden a Zichy család Vázsonykőre kerülésének történetét Forrás: Szervezők

Az előadáson megoldódott egy régi rejtély is. Kiderült, hogy hol élt a grófi család a kastélyból történő kiűzetést követően (Jókai utca 18.). Az egyik legmeghatóbb pillanat egy helyi hölgy felszólalása volt, aki könnyek között emlékezett meg arról, hogy az általuk oly' tisztelt gróf a cselédeitől kapott élelmet, mivel munkát sehol sem adtak neki.

Az egykori kisiskola nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel

Forrás: Szervezők

Az est zárásaként a vendégek megtekinthették a csak erre az estére, a Zichy család eredeti okirataiból rendezett kiállítást is. Fontos megjegyezni, hogy március végéig a Reményi Antal Rendezvényház termének hátsó részén látható a Zichy család és Nagyvázsony viszonyát bemutató kiállítás, amelyet a családtól kapott, eddig sosem látott közel félszáz fotó tesz még izgalmasabbá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában