Lakossági fórum

2022.03.18. 06:50

Külgazdasági miniszterek találkoztak Ajkán

Szijjártó Péter jelenlegi és Navracsics Tibor volt külgazdasági és külügyminiszter tartott közös lakossági fórumot Ajkán.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Szijjártó Péter és Navracsics Tibor az ajkai lakossági fórumon

Forrás: Gyarmati László

A feszes ritmusú, pörgő, de mégis barátságos légkörű lakossági fórum apropója természetesen a közelgő parlamenti választáson induló jelölt bemutatása volt. 

Mint Szijjártó Péter elmondta, a feladata a jelölt bemutatása lenne, de erre nincs szerencsére szükség, hiszen a színpadon Magyarország első külgazdasági és külügyminisztere áll. Szijjártó felvezetését több ízben szakította meg a több száz fős hallgatóság vastapsa, amely egyszerre szólt mindkét színpadon álló diplomatának. 

Az Orbán-kormány jelenlegi külügyminisztere elismerően és barátsággal nyilatkozott elődjéről, sőt örömét fejezte ki, hogy végre viszonozhatja a segítséget, amelyet ő is megkapott tőle politikai pályája elején. Sorsdöntőnek nevezte az ország előtt álló választást, bár Szijjártó szerint a szokásos kampánytémákat felülírta az országunktól néhány száz kilométerre zajló orosz-ukrán háború, melyről elmondta, hogy túl közeli a konfliktus, ezért súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel járhat annak elhúzódása hazánkra nézve. - Most is világossá kell tenni, mi a kötelezettségünk saját nemzetünk iránt, ki kell maradnunk a konfliktusból, melynek záloga a választási győzelem, hiszen csak akkor akadályozhatjuk meg hazánk háborúba történő belesodródást – mondta Szijjártó. 

Mindkét politikus egyet értett abban, hogy a vörös vonalat nem léphetik át az EU-s vezetők, energetikai szankciókat nem alkalmazhatnak Oroszországgal szemben, hiszen ez az orosz gáztól függő Európára beláthatatlan gazdasági recessziót hozna, mely jelentősen sújtaná a pandémiából még ki sem lábaló nemzetgazdaságokat is. 

Navracsics a hallgatóság kérdéseit tolmácsolva és részben megválaszolva kifejtette a fórum záró gondolataként, hogy leegyszerűsítve akkor lesz biztonság és egyben létbiztonság Magyarországon, ha lesz Paks II, lesz orosz gáz, és mielőbb véget ér a háború. Ehhez józan politikusokra, a Fidesz politikusaira és Orbán Viktorra van szükség a parlamentben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában