Magyar Falu Program

2022.03.30. 20:00

Teherautóval gazdagodott Szőc

A Magyar Falu Program keretében tehergépjárműhöz jutott a település, a gépkocsit szerdán adták át rendeltetésének.

Tóth B. Zsuzsa

Navracsics Tibor adta át a most beszerzett tehergépjármű kulcsát Németh Balázs polgármesternek Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Navracsics Tibor kormánybiztos az avatási ünnepségen hangsúlyozta, hogy a program négy éve az egyik legsikeresebb vidékfejlesztési program amelynek alapfilozófiája, hogy nem a kormány találja ki, mire van szükségük a közösségeknek, hanem ők mondják el a terveiket. – Hiszen van olyan község, ahol utat kell felújítani, máshol épületet, vagy éppen gépkocsi beszerzésre van szükség. Ahogy Szőc is egy teherautóhoz jutott most, amely a hétköznapokon segítheti az itt élők munkáját. A többi, a programban finanszírozott fejlesztéssel együtt teheti teljessé az életet – mondta a kormánybiztos. 

Németh Balázs polgármester elmondta, hogy a kommunális eszköz beszerzés keretében elnyert gépjárműre a szükséges forrás ötmillió forint volt, az önkormányzat egészítette ki, a gépjármű 9,4 millió forint volt. – A tavaly októberben rendelt gépjármű most, márciusban érkezett meg. A diesel gépjármű 145 lóerős, klimatizált, vonóhoroggal felszerelt, B kategóriás jogosítvánnyal vezethető, billenőplatós és segítséget nyújt a kül- és belterületi utak karbantartásánál. Szállíthatunk vele lombhulladékot, homokot. Garázst, vagy nyitott kocsi beállót is szeretnénk építeni az autónak, amelyet a falugondnok vezet majd – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a településnek van traktorja és falubusza, pályáztak ágdarálóra és több fejlesztésre is. A polgármester megköszönte fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő eddigi munkáját, majd átvette a gépjármű kulcsait Navracsics Tibortól. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában