Magyar falu program

2022.03.04. 14:00

Új falubusz és fűnyíró - Lakossági fórumot tartottak Olaszfaluban

Lakossági fórumra érkezett szerdán Olaszfaluba Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Előtte három olyan fejlesztés eredményét tekintette meg, amit az önkormányzat a Magyar falu program pályázati támogatásából tudott megvalósítani.

Rimányi Zita

Ágdarálót, fűnyírókat, fűkaszákat vehetett a település a közterületek karbantartásához. Képünkön jobbra Ovádi Péter országgyűlési képviselő Fotó: Pesthy Márton/Napló

A felsőperei temető ravatalozója lakossági összefogás révén épült a hetvenes években. Az önkormányzatnak lehetősége nyílt rá, hogy felújítására 4,2 millió forintot igényeljen a Magyar falu programban. Így két ajtaját, egy ablakát kicserélték, az előterét térkövekkel rakták ki, a falait újravakolták. Ezt Boriszné Hanich Edit, a község polgármestere mutatta meg a helyszínen. 

 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő elmondta, hogy élen jár a település a tervezés, a pályázatírás és a beruházások megvalósítása terén. Az elmúlt négy évben a honatyával együttműködve számos fejlesztést tudott megvalósítani az önkormányzat. A Magyar falu program forrásainak köszönhetően olyanokat, amelyekre régóta vártak a helyiek. 

 

Az új kisbuszra szintén nagy szüksége van a falugondnoki szolgálatnak. Kilencszemélyes, és több mint 15 millió forintba került. Kerekesszékesek szállítását segítő rámpával van felszerelve, betegeket vihetnek vele, ételeket szállíthatnak a falubelieknek. Kommunális eszközöket ugyancsak a Magyar falu program keretében tudott beszerezni a község, 4,8 millió forint értékben. Többek között fűnyírókat, fűkaszákat, ágaprítót a temető, az utak, a sportpálya karbantartásához. 

 

A faluvezető és az ország­gyűlési képviselő arról is beszélt, hogy pályázati támogatásoknak köszönhetően újíthatták fel Olaszfaluban a Major utcát és a 82-es főútról a faluba vezető bekötőutat. Az elmúlt évben támogatást nyert a község játszótérre, ami hamarosan elkészül, továbbá urnafalat alakíthattak ki. 

 

Idén Olaszfalu önkormányzata újabb kiírásokra adta be pályázatát. Közösségi szervező foglalkoztatásához, eszközeihez kért támogatást 5,2 millió forint értékben. Traktort szeretnének venni a hótolás és a sószórás megfelelő megoldása érdekében 15 millió forintból. Továbbá a Váci utcában a járdát tízmillió, a temetőnél a bejáratot hatmillió forintból készítenék el. A Belügyminisztérium forrásából 15 millió forintot igényeltek a Vörösmarty utca egy szakaszának bitumenezésére. 

 

Az olaszfalui német nemzetiségi önkormányzat az idei esztendőben a tájházat szeretné felújítani kétmillió, négy útszéli keresztet hárommillió forintból. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában