A tudás rangja, a tanulás értéke

2022.03.24. 20:00

Zirci középiskolások kaptak ösztöndíjat

Csaknem harminc zirci fiatal részesült az önkormányzat elismerésében, kapott az első félévre középiskolai tanulmányi ösztöndíjat. 

Kelemen Gábor

Az ünnepségen részt vevő ösztöndíjas diákok csoportja 

Forrás: Kelemen Gábor

A kiemelkedő tanulmányi teljesítményt elérő diákok munkáját követendő példának tartja, ezért elismeri az önkormányzat. Már csaknem húsz éve támogatja ösztöndíjjal a középiskolásokat. Ezzel is erősíti a városhoz kötődésüket. A 4,7-es vagy annál jobb átlagot produkáló fiatalok pályázhatnak rá. Az emberi kapcsolatok bizottsága ezúttal 27 tanulónak ítélte meg a havi tízezer forintos tanulmányi ösztöndíjat, ami öt hónapon keresztül jár nekik. Erre a célra az idei év első felére összesen több mint egymillió forintot biztosított az önkormányzat költségvetésében. A város 2020-ban kiérdemelte a Nemzeti Tehetség Központ pályázatán a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat. Az így kapott anyagi támogatást is a kitűnően tanuló középiskolás ösztöndíjára fordította.

Ösztöndíjat kapott ezúttal Ábrahám Gábor Zoltán, Berkes Mihály, Biber Cintia, Bognár Tamara, Buda Tekla, Dohnál Borbála Cseperke, Dülk Botond, Finta Zsuzsanna, Gartner Johanna, Gurdon László, Hanich Fanni, Kondora Bernát, Kovács Blanka, Kovács Dorottya, Kovács Kristóf, Majer Szabolcs, Mógor Kitti, Molnár Réka, Oláh Lili, Palánkai Hanna Dóra, Palánkai Tünde Orsolya, Rátódi Ildikó Katalin, Sasvári Borka, Skobrák Vivien Anasztázia, Sömjén Máté, Udvari Enikő és Vajcs Luca. A támogatásról szóló okleveleket Ottó Péter polgármester és Hédl Evelin, a döntést hozó bizottság elnökhelyettese adta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában