Konferencia

2022.04.12. 16:00

A természet minden téren példát mutat nekünk, embereknek

Ökokincs­keresésről, városképformáló fákra szavazó olvasókról, malomtúrákról, helyi alapanyagokból kemencében sütött lepényről, közösségi erdő telepítéséről, valamint a lovasélet újjáélesztéséről beszélt Lajtmann Csaba környezetvédő arra példákat hozva, hogyan lehet bárki számára élmény a zöld életmódra való ösztönzés.

Rimányi Zita

Közösen ültettek fákat a pápateszériek, több korosztály tagjai is részt vettek a munkában

Forrás: Önkormányzat

Az Éghajlatváltozás és (éden)kert című veszprémi konferencián Lajtmann Csaba, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke győri példát hozott a környezetvédelem élményszerű népszerűsítésére. A szakember elmondta, hogy természeti kincskereső akciót hirdettek a lakosoknak. Tőlük vártak javaslatokat arra, melyek azok az értékek lakóhelyükön, amelyeket érdemesnek tartanak arra, hogy mások is többet tudjanak meg róluk. A szervezők szerették volna, ha kiderül, a helyi köztudatban mennyire értékelik az emberek például a zöldterületeket, a növényeket. 

Összesen ötven javaslat érkezett a felhívásra, azokat a sajtóban bemutatták, és egy kiállítás révén is, hogy mindegyiket többen megismerjék. Például az egyik igencsak terebélyes, városképformáló platánfát. 
Szimpátiaszavazás révén az szintén kiderült, melyik számít a legkedveltebb zöld­területnek, növénynek. A játék lényege pedig az, hogy ezekre az értékekre többen vigyáznak majd, és minél többen észreveszik saját környezetükben a különféle természeti kincseket. 

A Reflex Környezetvédő Egyesület pápateszéri ökoközpontjáról, az ottani kezdeményezésekről ugyancsak beszélt az előadó. Lajtmann Csaba kifejtette: a lovaséletet újjá­élesztették, lovaspályát alakítottak ki, hogy olyan fiatalok ülhessenek nyeregbe, akiknek különben nem lenne rá anyagi lehetőségük. Kemencében helyi alapanyagokból sütöttek lepényt vagy akár pizzát, közösségi rendezvényeken. 

Emellett a falu központjában lévő kéthektáros területre fákat ültettek. Nem adták el, nem építették be ezt a részt, közösségi erdőt alakítanak ki itt. Túraútvonalakat szintén kijelöltek, azt figyelembe véve, hogy egykor Pápateszéren működött a legtöbb patakmalom hazánkban, összesen huszonöt. Ezek közül a 2000-es évek közepéről egy épület maradt meg, azonban felújításoknak köszönhetően immár hármat helyreállítottak. Idén nyáron egyikben őrölni is lehet. A pápateszéri Patakmalom Fesztivál ezek népszerűsítését szolgálja, miközben példát ad a szabadidő természetközeli eltöltésére, is­mertebbé teszi a települést. Élmény a természetvédelem. Akik ökotudatosak, ezt jól tudják, másokat pedig ezáltal lehet változtatásra ösztönözni. 

Lajtmann Csaba előadása végén kivetítette egy fűszál metszetének mikroszkópos felvételét, hogy alátámassza, a természet minden téren példát mutat nekünk, embereknek. Ugyanis mosolygó fejecskéket formáznak azok a csatornák, amelyekben a víz áramlik a növényben. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában