Kormányhivatal

2022.04.28. 20:29

Emléknap a veszprémi megyeházán: Előzzük meg a munkabaleseteket!

Közös érdekünk, hogy a foglalkoztatók a nem várt események elkerülése miatt biztonságos munkafeltételeket alakítsanak ki, a dolgozók pedig az ezzel kapcsolatos kötelezettségeknek maradéktalanul tegyenek eleget, hangsúlyozta Takács Szabolcs kormánymegbízott április 28-án, a munkabalesetekben elhunyt vagy megrokkant munkavállalók emléknapján Veszprémben, a megyeházán.

Kovács Erika

Takács Szabolcs kormánymegbízott: Az állam az állampolgárok védelméért hozza meg szigorú, biztonságra törekvő szabályrendszerét, amellyel a munkaadókat és vállalókat egyaránt támogatja Fotó: Pesthy Márton/Napló

Hófehér virágok, égő mécsesek is utaltak az emléknapra, melyen részt vett Fellegi Norbert ezredes, megyei rendőrfőkapitány és Dányi Béla dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató is. Április 28-át 2012-ben nyilvánították az említettek emléknapjává hazánkban, mely kifejezi a kormány elkötelezettségét, támogatását a munkavállalók életének, testi épségének védelméért, biztonságáért. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (VMKH) ebből az alkalomból tartott megemlékezést. Takács Szabolcs kormánymegbízott beszédében elhangzott, az értékteremtő munka, az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés miatt a feltételek megteremtésében alapvető, hogy együttműködjenek az állami, társadalmi szervek, és a munkavégzés érintettjei. Lényeges, hogy a munkavállalók felelősségteljesen dolgozzanak. A kormányhivatal, mint munkavédelmi hatóság, a kormány törekvéseivel összhangban tanácsadással, felvilágosítással, tájékoztatással és preventív célú ellenőrzésekkel segíti a szabályok betartását. Az állam az állampolgárok védelméért hozza meg szigorú, biztonságra törekvő szabályrendszerét, amellyel a munkaadókat és vállalókat egyaránt támogatja. Ezeket az előírásokat állampolgári kötelezettségünk betartani, mivel ezek elmulasztása számos veszélyt hordoz magában. Az Európai Unió területén négypercenként meghal valaki munkavégzés közben, itthon az elmúlt öt évben mintegy 22 ezer munkabaleset történt, ebből 80 halálos. Megyénkben tavaly csaknem 730 munkabaleset történt, köztük volt halálos is. A legtöbb baleset a feldolgozóipar, gépiparban, szállításban, anyagmozgatásnál történt, a halálos főleg az építőiparban. A tapasztalat szerint minden munkavédelmi és biztonsági intézkedésre fordított összeg befektetés a jövőbe, amelyet a felelősen gondolkozó munkavállalóknak szem előtt kell tartaniuk. 

-Egészségünk a legnagyobb kincsünk. Az egészség nem minden, de nélküle minden semmi, mondta Takács Szabolcs, majd köszönetét fejezte ki a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a hatékony és eredményes együttműködésért. Troják László, a VMKH főosztályvezetője előadásában összegezte a tavalyi munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti tapasztalatait. – Azokra a munkavállalókra, akik elhunytak, emlékezzünk ma, akik velünk vannak, azokért dolgozzunk, fogalmazott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában