Pályakezdők

2022.04.01. 06:50

Hatalmas érdeklődés övezte a Pannon Egyetem Állásbörzét

A Pannon Egyetem Állásbörze rendezvénye egy több évtizedes múltra visszatekintő esemény, melyet idén szerdán rendeztek meg az egyetem aulájában. Az egész napos rendezvényen közel ötszáz látogató vett részt, és több mint negyven kiállítóval találkozhattak a helyszínen.

Horváth Virág

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A Pannon Egyetem Állásbörze a munkaerőpiac és a frissen végzett hallgatók között képez hidat. Az egyetem elsődleges célja, hogy platformot teremtsen a diplomájuk megszerzése előtt álló egyetemisták és a számukra gyakorlati helyet vagy főállású munkát kínáló piaci szegmens között.

A rendezvényre látogatók számára a Pannon Egyetem olyan ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött szolgáltatásokat biztosított, mint a grafológiai elemzés vagy az önéletrajzíró tanácsadás. Az első 300 látogató ajándékcsomaggal gazdagodott, a kapunyitás utáni első órában érkező 80 érdeklődő pedig extra meglepetést is bezsebelhetett. 

Váradiné Sziklai Erika, a rendezvény egyik szervezője elmondta, a résztvevő cégek mindegyikével jó kapcsolatot ápol az egyetem, a visszajelzések szerint pedig mindannyian elégedettek voltak a szervezéssel és az érdeklődők mennyiségével.

Scheuer Erika, a CAE Healthcare Kft. international product specialist-je már nem először képviselte a cégét az állásbörzén. Elmondta, minden alkalommal szívesen térnek vissza a Pannon Egyetem falai közé az állásbörzére, de az egyetem duális képzésében is partnerek. – A cég folyamatosan növekszik, fejlődik, így folyamatosan újabb álláslehetőségek is megnyílnak nálunk. A Pannon Egyetemről eddig is több mérnökinformatikus dolgozik nálunk, és ez alkalommal is inkább ilyen tudományterületről érkezőket kerestünk – tette hozzá Scheuer Erika.

A rendezvény főszervezője, az Egyetemi Centrum Kft. ügyvezető igazgatója, Tudós Gábor a Napló kérdésére elmondta, 2019-ben volt utoljára ez a rendezvény, hiszen a 2020-as évet derékba törte a covid. – Tavaly ősszel csináltunk ez felmérést a cégek között, akkor még sokan tartottak a covidtól, viszont idén már nagyörömmel érkezett hozzánk minden kiállító. Úgy láttuk, és a felméréseink is azt támasztják alá, hogy a hallgatók részéről is abszolút pozitív volt a fogadtatás. A célunk, hogy a nálunk végzett hallgatók lehetőleg a környékbeli cégeknél helyezkedjenek el – mondta el Tudós Gábor. Kiemelte, azt szeretnék, ha a Pannon Egyetemen végzettek később a munkaerőpiacon is a környéken találnák meg a számításaikat, ezzel is erősítve a régiót.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában