Pályázatok

2022.04.13. 11:30

Képviselő-testületi ülés Várpalotán: középpontban az energiahatékonyság

A közelmúltban elnyert pályázatok, így a Bán Aladár-iskola felújítását célzó projekt támogatási szerződéseinek aláírása és a város közbeszerzési terve is napirenden volt a település képviselő-testületének legutóbbi ülésén.

Szabó Péter Dániel

Több fontos kérdésben is döntést hozott a várpalotai képviselő-testület Fotó: Szabó Péter Dániel

A mintegy 400 millió forint összértékű, a Bán Aladár-iskola energetikai korszerűsítését célzó pályázat támogatási szerződésének aláírása és egy, a megye városait összefogó konzorciumi megállapodás érvényesítése volt a két kiemelt napirendi pont a képviselő-testület ülésén.

 


Utóbbi pályázatban Várpalota mellett további három város, Ajka, Balatonfüred és Tapolca vesz részt. A projektben együttműködő önkormányzatok célja, hogy minél rövidebb időn belül karbonsemlegessé váljanak, s közben az energetikai költségeik is csökkenjenek. Várpalotán mintegy 40 millió forintból a város több pontján úgynevezett okosmérőket telepítenek majd, de egy napelemes rendszert is kialakítanak. 

 


– A pályázat segítségével napelemekkel fogjuk ellátni a Molnár Mária Szociális Szövetkezet épületét, illetve okosmérőket fogunk telepíteni a város különböző pontján, amelyekkel az energiafelhasználást lehet mérni. Ezen adatok ismeretében lehet majd meghatározni a következő célokat, feladatokat. Azt, hogy hol van szükség változtatásra az energiafelhasználásunkban. Ez egy nagyon hasznos pályázat, nem véletlen, hogy négy önkormányzat fogott össze a nemes cél érdekében. Bízom benne, hogy ennek segítségével is tudunk előrehaladni a város modernizálásában – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. 

 


A tanácskozáson a képviselők elfogadták a település idei közbeszerzési tervét is. A dokumentumban jelenleg nyolc tétel található. Ezek azok a projektek, amelyek 2022-ben indulnak a városban. 

 


– Elsőként a jelenleg Nagy Gyula Galériaként működő zsinagóga felújítása indul el, majd következik a Krúdy Gyula Városi Könyvtár felújítása. Ezt követően a Készenléti lakótelep projektje fog indulni, míg utolsóként, teljes mértékben saját beruházásként az inotai idősek otthonának építése. Jelenleg ezek szerepelnek az anyagban, de még vannak tervben egyéb felújítások is, amelyeket az év közben fogunk majd a tervbe belevenni. Szeretnénk még régóta várt feladatokat megoldani, s megvan rá a fedezet is a költségvetésünkben – tette hozzá a városvezető. 

 


Az ülésen a különböző beszámolók mellett Várpalota forgalmi rendjének módosításáról is döntött a képviselő-testület. Az elmúlt időszakban ugyanis igény merült fel az inotai Bercsényi utca keleti oldalán a megállás tiltására. Az indoklás szerint az utca szélessége miatt a két oldalon parkoló gépkocsik akadályozzák a járművek, különös tekintettel a teherautók és mezőgazdasági gépek biztonságos közlekedését. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában